Humoros arra gondolni, hogy a császárt és királyt mindenki lejóskázta. I. Ferenc Józsefre gondolok. Van abban valami családias hangvétel, amikor a Monarchia alattvalói (bár nyilván nem az akkori politikusaink!), azaz a közemberek szívesen emlegették őt mint Ferenc Jóskát. E családias hangvételben benne volt az akkori általános népi elégedettség is, mert szent igaz, hogy a Monarchia meggyorsította a polgárosodást, felpezsdült az élet, béke volt, kiszámítható élet, és legtöbb tagállam sokkal jobban élt akkor, mint azelőtt, vagy azután. „Jóskánk” tehát népszerű volt egészen addig, amíg világháború átka nem szakadt ránk. Mondhatnánk, hogy a népek között nagyon is népszerű volt. A félhosszú zakószerűség is népszerű volt. Azt a divatcikket egyszerűen ferencjóskának nevezték. De nem csak a Monarchia népei jóskázták őt, hanem egyik jelentős ellenállója, a szerbség is szinte családias hangnemben, de tiszteletet megadva nevezte őt Fránya Joszipnak. Számunkra nem csak a fránya szó hangzik roppant viccesnek (noha a szerb nyelvben ez tökéletesen szabályos), hanem az is, hogy a közbeszédben mi keresztnéven jóskázzuk le őt (akár ma is), a szerbek pedig tisztelettel frányázzák le.

Teljesen politikamentesen.