Ellopott lelkek

Sok évvel ezelőtt történt, hogy az egyik vasipari gyárban összeült az üzemvezetői agytröszt, mert a szakszervezet szerint nagyon magas volt az üzemi zaj a hatalmas gépektől, az örökös kalapálástól és hasonlóktól, ami a vasas szakmával jár együtt.

   A cél az volt, hogy megoldást találjanak a zajártalom megszüntetésére. Sorra szólaltak fel a szakik legostobábbjai lehetetlen megoldásokat ajánlva, azaz semmire sem ment a kollektív intelligencia. Ekkor szólalt föl tudós módjára töprengő arckifejezéssel és metodikusan fejtegetve a lehetőségeket régi tisztviselő komám, K. Béla, aki mellékesen az üzemi lapba is, de a Ludas Matyiba is rajzolt karikatúrákat. Csavarintos eszű fiú volt. Erre a nehezen megoldható esetre is volt egy tudományos javaslata.

     Mindenki rá figyelt, mert okos fiúnak ismerték.

   -Én abban látom a megoldást, -mondta, és kis gondolkodási szünetet tartott.

   -Hogyan, hogyan? -kérdezték mohóm.

   -Arra gondoltam -mondta Béla, hogy kellene venni, vagy kölcsönözni egy nagy teljesítményű magnetofont. Majd meg kellene találni az üzem legzajosabb pontjai, utána pedig a kevésbé, de továbbra is bántóan magas zajszintű pontokat, mert vagy csinálunk valamit, vagy nem..

   -És, és...? – mondták szinte kórusban.  

   -És fölvenni magnóra a zajt.

   -Nem buta ötlet, mondogatták fejüket ingatva az agytröszt tagjai. És szinte követelő hangon kérdezték:

   -És aztán? És aztán?

   -És aztán ásni egy mély gödröt agyagos helyen.

   - Egy gödröt? És, és?..

   -És eltemetni a magnószalagot, mondta Béla változatlanul tudósokéra emlékeztető arckifejezéssel.

   Elmondása szerint végre az agytrösztnek leesett a tantusz. Nem verték meg, csak majdnem, de a továbbiakban agytröszt-értekezletre véletlenül sem hívták már meg.

   Akármennyire is távolinak látszik, erről mégis az indiánok jutnak eszembe, akik nem engedik meg, hogy lefényképezzék őket, mert azzal lelkük egy részélt lopják el.

   Nagy kárnak tartom, hogy nem tudok semmilyen indián nyelvet, mert akkor megpróbálnám megjelentetni ezt a kis írást az újságjaikban.