Február van, itt Floridában nyárelőhöz hasonlóan enyhe és napos az idő, otthon meg nagy számú fagyhalál esélyeiről ír és aggódva mozgósít most egy sor cikk újságban is és az interneten is közzé téve.

A fura az ebben az időzítésben, hogy éppen ezt megelőző napokban küldtem el egy mérges glosszámat egy internetes lapnak, ami pont arról az abszurdumról szól, hogy Magyarországon szinte kalkulálható, hányan fognak az idén halálra fagyni, tehát nem Szibériában, hanem Magyaroszágon, ahol a felszín alatt annyi a gáz, hogy éppen nálunk nem lenne szabad, hogy egyetlen ember is "kihűlne". Jól elküldöm ebben az írásban  melegebb éghajlatra azokat, akik a gázkészlet és a fagyhalálok egyenlegét üzletileg, vagy más "dögölj magyar mozgalmi" ügyből normálisnak tartják, vagy "csak" keresztbe tesznek annak, hogy nálunk mindenkinek kielégüljön a halálra nem fagyás természetes emberi joga.  Véletlenül tényleg jókor jött a kis "gázos" írásom, nem mintha  egy írás sokat tudna jelenteni, de más lapok is rákontráztak.  Ide rímel, hogy egyik kiváló kritikusom, a művelt Cs. Tóth Párizsból egyebekben azt írta az Oszlopszent című könyvemről annak idején, hogy volt egy francia író is, aki mindig megírta a maga nagyon találó véleményét, az enyéimhez hasonló módon, miközben az élet ment tovább. Nem ismerem azt a franciát, de az, hogy megírja valaki a dolgok bibéjét, és közben az élet megy a maga útján, nem negatív dolog. És nem is biztos, hogy teljesen falra hányt borsó. Akkor sem, ha az élet a füle botját sem mozdítja elolvasás közben.Voltaképpen ez a dolgunk: megírni. Az, hogy az élet közben tovább fortyog a maga hőmérsékletére, teljesen érthető is és természetes is. A világ történései mögött midig is roppant erők gyúródtak, ahogy az ár-apályt is roppant erők ritmikus hatása okozza. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha koszt hoz az ár, azt ne ismerné föl az ember, sőt ne hívná föl rá a figyelmet. Ez a felfigyelés és a szemek nyitogatása a dolgunk, nem pedig a világ megváltása. És noha tova özönlik a világ sok történése, egy-egy általam is eleresztett kis bűzbomba mégis megérint néhány vájt orrút. És ez nem mellékes dolog.

Az emberek 5-6 százaléka olvas, vagyis vesz részt a szellemi áramlatokkal való lépéstartásban. Az emberiség 4-5 százaléka (vagy annyi sem) aktív valamelyest, vagy eléggé, vagy nagyon a politikai mozgalmakban, vagy pártokban. Az emberek 4-5 százaléka jár aránylag rendszeresen színházba. Ugyancsak 4-5 százaléknak van 1OO körüli, vagy fölötti IQ-ja. A többi mind alatta van, a többi mind "háztartásbeli" csupán, azaz, a többi kulturálisan alig számít. Csak szólamokat és jelszavakat ért meg, miközben ösztönsen vezérfonalra és vezetőre vár.

Ez a képlet, amiben élünk.

Viszont!

Viszont, amikor megkérdezték Klebelszberg Kúnót, hogy voltaképpen miért csinálja mindezt, mármint az általánios és kötelező iskoláztatást, a teljes nép legalább is alapfokú képzését, azt válaszolta, hogy "azért a 300-ért” csinálom. Vagyis, azért a háromszáz intellektuelért, amely ki fog emelkedni az alapképzés adta lendülettől egy magasabb műveltség felé tárulkodással, és igazi kiművelt fejjé válik. 300 nagyon alacsony szám. És mégis, látjuk, hogy micsoda irodalom, milyen gondolkodó fejek, milyen nagyszerű hazafiak fejlődtek ki az ő elindításábó! Talán 300 nem is kevés ahhoz, hogy a köznép szellemi, vagy éppen politikai vezetője legyen.

Nem a Fészek klubos intellektuelek szerepe a nemzet gondolkodásának, izlésének és műveltségének reprezentálása. Ennek a rétegnek a létezését el kell nézzük, és punktum. Miközben roppant fontos, hogy sokan és minél többen tudjanak végre eredettörténetünkről, minél többen kapjanak rá az igaz szó szépségére, az alapvető jogok  felismerésére, a hazafiság mámorára, és hasonlókra. Nos, ehhez ad egy-egy húr-pendülést az, aki ezen a hullámhosszon áll és még ír is itt-ott. És meglepő tud lenni a rezonancia, a visszhang, amely máskor némának tűnik, és jó látni ha az ember saját gondolatai visszaköszönnek.

Élvezettel ámulok az ifjúság javának eszmei ébredésén, például, ami nagyrészt a leírt és elhangzott gondolatok megfoganását bizonyítja. Ám, a népnevelés nem csupán vezércikkek által valósul meg, hanem a jókor, jó helyen és jó közönségnek elejtett  egy-egy rezonálós szó által. És nem is csak az írói szó formál lelkeket. Gondold el, mi terem annak a kisgyereknek a szivében, amikor például Csíksomlyó völgyében ott van ő is a papával, és átéli, amint egy félmilliós testvéri tömeg zengi egyszerre a Himnuszt. Mi terem a kis lelkében? A magyarság csodájának tudata plántálódik el benne. És a palánta kivirágzik majd a maga idejében.

Igen, a zagyva élet megy tovább, de a lelkekben el-elhintődő szó-magvak és dallammotívumok tovább élnek, kicsíráznak, virágba borulnak a maguk idején. Sokakban Valamikor. Sokszor nagy dolgokhoz ad erőt iegy csepp tinta, vagy egy szívhez szóló dallam.

Ennyiben járulunk hozzá… És ez valami.