Balogh Bertalan


2020.júl.01.
Írta: BaloghBertalanUSA Szólj hozzá!

Azért a háromszázért

Azért a háromszázért   A magyar közművelés csodájára jártak, miután Klebelsberg Kunó megvalósította, hogy Magyarországon minden gyerek félórai  gyaloglással eljuthatott az iskolába. A franciák is eljöttek álmélkodni. Valóban csoda volt, hogy iskolák százai, ha nem ezrei épültek, alapitódtak, és…

Tovább

Goethe már tudta

    Furcsa fajzat lehetünk, ideértve népes, egyszerű, régi családomat úgy mindenestül ameddig az ember elláthat vissza az időben. Az egyik furcsaság, amire éppen a napokban gondoltam életemben először, hogy bizonyos értelemben fafejűek vagyunk azt hiszem a szó legjobb értelmében, de ugyanakkor…

Tovább

A kettős Amerika

  A legfrissebb hírek szerint egy rövid összefoglalásban értesülhettünk Trump elképesztő gazdasági eredményeiről, amiről persze hallgat a sajtó fősodor(sóder), mert nem erről kell most beszélni, hanem Charlottewilleről, ahol szélsőjobbos és szélsőbalos lázadásban püföli egymást a felszított…

Tovább

A medve északról

    Van valami, bizonyos értelemben babonás és ostoba, másrészről pedig nagyon komolyan vett mese a Szíriával kapcsolatos összes esemény mögött. A Kabbalah is, vagyis az ősi bölcsességek tárháza olyan valami, ami a mélyen hithű zsidó lelkében már valósággal szervült szellemi iránytű. Milyen…

Tovább

A nagy öreg dörmögése

Érdekes volt a roppant mozgalmas beavatás előtti napokban a Trump toronyban Trump és a meghívott Kissinger találkozója. A baráti beszélgetésben a politikai élet nagy öregje, Kissinger azon a különleges körülményen morfondírozott szinte magában, tétován, majdnem fejét csóválva, hogy itt van ez az új…

Tovább

A párhuzamosok

A lehető legostobább gondolat az, hogy egy megállapodott, önmagában harmonikus társadalom, vagy nép, vagy nemzet gyönyörűen éldegélhet attól, hogy esetleg egy, vagy több más identitású nép tömege zúdul be hozzá, csak türelem, vendégszeretet és másságot tisztelő modernitás kell hozzá. Nagyjából ez…

Tovább

Titulusok

Ebben a politikailag korrekt világban gyakran nagyon különös embernek érzem magamat, sőt a sorból alaposan kilógónak is. Nem ismerek ugyanis olyat, hogy politikailag korrektség. Új fogalom ez, én meg régi fogalmak szerint élek. Leírom például a szót, hogy arab, és a világon semmi különöset nem…

Tovább

Palacsintások

Bayer Zsolt említett egy idézetet Goethétől: „Ne azt add a népnek amit kíván, hanem azt, amit kívánnia kellene”. Zseniális gondolat. De nem kell Goethe legyen az ember, írtam egyszer egy humoros kis karcolatot magam is két képzeletbeli nyári gyerektáborról. Két tábor volt egymás mellett. Az egyiket…

Tovább
süti beállítások módosítása