A demokrácia csodái

A legutóbbi elnökválasztás hátteréből igen különös dolgok kerültek napfényre Obamáékkal, de Clitonnével kapcsolatban is.  Természetesen, nem a Clintonok-és Obama  által kézben tartott sajtóvilág jóvoltából, hiszen a nagysajtónak egyik célja éppen az volt, hogy leplezzen mindent, ami őket és birodalmukat sértené. Olyan messzire elért a kezük, hogy például egyre-másra követett el „öngyilkosságot” 4-5 fontos ember, többek között egy FBI alkalmazott is, aki Clintonné sötét oldalát akarta leleplezni. Az öngyilkosságok módja golyó általi volt. Tarkón lövés, messziről, vagy éppen hat golyó az illető „öngyilkos” hátában, békésen hazafelé tartván. A szólásszabadság legnagyobb dicsőségére.

A felszínre került érdekességek persze nagyrészt a WikiLeaks segítségével lettek közismertek, és az úgynevezett social media, vagyis a rettenetesen kontrollált sajtóbirodalom számárara uralhatatlan hazafias, népi és valóban szabad sajtó, azaz az internetes portálok szócsövein keresztül. No meg a Fox News tévéadásai által. Vannak persze, akik kételkednek a WikiLeaks híreinek megbízhatóságában, amire csak azt lehet mondani, hogy az aljasság-sorozatban, ami jellemezte a választás körüli nagy kavalkádot, a WikiLeaks és más források nem engedhették meg maguknak, hogy csorbuljon a hitelességük, hiszen éppen a hitelesség és tiszta-víz-a-pohárban tette őket hihetővé és mértékadóvá.

Obamáék privát esete égbekiáltó. Volt már a történelem folyamán olyan, hogy megválasztottak egy pápát, akiről kiderült, hogy nem férfi, hanem nő. A demokratikus választások ugyanis nagyon kijátszhatóak és szinte tetszés szerint manipulálhatóak. Csak érteni kell hozzá.

Obama persze nem pápa lett, hanem „csak” a világ egyik legnagyobb és „példamutató” birodalmának az elnöke. Az, hogy buzi, nem lenne a nagy baj, viszont, ahogy azóta a pápaválasztáson bizonyítani kell a jelölt férfi voltát, Amerikában éppen ennyire alapvető és alkotmányos követelmény volt mindig is, hogy az elnök amerikai születésű legyen. És ebben a tekintetben nem szabad hazudni, mert nagyon súlyos börtön jár érte. Többek szívós követelésére Obamának is bizonyítania kellett végül, hogy nem Kenyában, hanem Amerikában született. Bizonyította is. Egy olyan harmadrendű anyakönyvi kivonat hamisítvánnyal, ami nem Amerika legnagyobb szakértője szerint, hanem akár egy okosabb átlagember számára is kétségtelenül hamisítvány. Tehát, hamisítványra alapozottan lett elnök egy nagyon demokratikus választáson. Bajban is van ezért. E csalónak a felsége meg egy külön fejezet az adoptált gyerekekkel együtt. Voltak, akiknek feltűnt, hogy nagyon férfias alkatú a first lady, de ez csak feltételezés volt. Sajnos azonban, egy híres öreg színésznő egy röpke megkérdezés alkalmával a tévé nyilvánossága előtt kijelentette, hogy a first lady voltaképpen transzvesztita. Hozzátette ugyan, hogy ez nem baj, de mindenki tudja róla. Mint kiderült, nagyon nem kellet volna hangoztassa ezt. Éppen egy apró hangszál-operációra vonult be egy kórházba, és hogyan, hogyan nem, onnan  élve nem kerül ki. Ő nem golyó által, de meghalta magát.

Voltak persze az interneten szakszerű elemzések  Obamáné testi felépítését illetően, de a legleleplezőbbek azok a képek voltak, amelyek tornázás és tánc közben mutatták, nadrágban, és valami csomag nagyon látható volt a lába között, ahol nőknek nem szokott semmi dudorodni. Más képeken éppen finom zöld ruhában látható a „nő”, szembeszélben, amint a ruha elől rátapad, és ott is ott van a nagy dudor. Egy másik felvétel mutatja, ahogy kétségbeesetten leplezné a lenge ruhán át világosan mutatkozó  váratlan és spontán merevedést, mire a mellette ballagó Obama sunyin nevetgél magában. Látta, miről van szó.

Ami privát életüket illeti, lehetséges, hogy a fiúkat és „csomagokat” kedvelő Obama és a férfit is kedvelő nő-férfi feleség megértette egymást az ágyban, hiszen ez az ő dolguk, de van valami roppant groteszk abban, hogy a nép (dehogy a nép!) megválaszt egy csaló buzit elnöknek, a menyasszonyának meg...  hogy is mondjam szalonképesen, valamije van a lába között.

A másik gyönyörű eset a volt elnökjelölt Hillary története. Hetvenéves, és hollywoodi mestersminkerek és gyógyszerezés és dublőr nélkül egy elég visszataszító banya, aki a késhegyig menő választási küzdelemben voltaképpen semmi lényegesen nem mondott a szokásos  tömegvakító szólamokon kívül, de mellette állt, azaz inkább: kezében volt a fővonalbeli sajtóbirodalom, a CIA, az FBI és a Legfőbb ügyészség is.

Egyébként, a titkolt egészségi állapota gyalázatos. Politikus múltja pedig tele van korrupcióval, hazaárulással, a lemészárlásra ítélt líbiai követség négy emberének cserbenhagyásával, az ISIS megteremtésével, és hasonló műveletekkel. És persze, nem hogy elnök akart lenni, hanem megzabolázhatatlan hatalmi vágyában hullákon és minden szabályon és törvényen átgázolva voltaképpen mindenek felett álló valakinek tudta magát. Elvakultságában olyan hibát is vétett, mint például a privát szerverének a létrehozása, azt gondolván, hogy senki sem látja így, kikkel és miről levelezget, noha a legbutább ember is tudja, hogy szerver ide, szerver oda, interneten nincs titok. Felszínre is került néhány százezer levele, privátok és hazaárulósak vegyesen.

Ami magánéletét illeti, már régen nem titok hogy leszbikus, de még ez lenne a legkevesebb. Hanem, egy bizonyos Epstein nevezetű milliárdos pedofilnak egy szigete van, ahol bármit csinálhat az „ember”. Ide értve a pedofiliát, a Sátán tiszteletére bemutatandó ember, gyerek és csecsemő véres áldozásokat is. Epstein úr szállította az „eltűnt” kislányokat és kisfiúkat a saját Lolita expressz nevű repülőjével, no meg a kormánybeli és kormányközeli sátánistákat, akik között volt egyebekben Hillary kampányfőnöke, (a kisgyerekek egyik beszerzője) valamint Hillary leszbikus titkárságvezetője, aki muszlim és mellesleg szaudi kötődésű.

Már a repülő is úgy volt berendezve, hogy egy kis zárható kabinban menet közben is kiélhette pedofil vágyait a bennfentes utas valamelyik friss gyerekkel. Úgy, melegiben.  

Ezek a kis üzelmek is kacsának tűnhetnének, csakhogy a feltehetően Moszad-nak dolgozó Epstein úr is készített rejtettkamerás képeket és videókat a hírességekről, valószínűleg zsarolásra való anyagként. Bill Clinton is járt ott huszonhatszor, Hillary pedig törzsvendég volt ott. Hogy csak ennyit említsünk a majdnem elnökké lett testi-lelki nyomorultról.  Orvosok szerint Alzheimerje van, ami már önmagában sem előnyös egy elnökanyag számára, emellett rohamok jönnek rá néha gyűlésen, beszédet tartva, vagy bólogatós kényszermozgás és röhögőgörcs, ami egy bizonyos kuru nevű betegség szimptómája, és tipikusan olyanok között gyakori, akik emberhúst is esznek. Továbbá, képek vannak arról,  ahogy férje csöndben elvezeti egy gyűlésről, és Hillary drapp nadrágjának megfelelő részén nagy kaka-folt látszik. Többen mondták, hogy néha kibírhatatlanul büdös a nő. Talán, mert nem tudja tartani...  Máskor meg egy gyűlésen annak ellenére, hogy mellette álló, ápolói kiképzéssel is bíró testőre, egy hatalmas néger, állandóan kézben tartotta a fecskendőt, hogy roham esetén azonnal beadja a szükséges injekciót, ezúttal mégis úgy kellett kihurcolni és betuszkolni a tökéletesen összeomlott leendő elnökasszonyt a terepjárójába. Tehát, ilyen képek és információk is eljutottak a választóközönséghez, nemcsak a szakszerűen koreografált nagygyűlések és színpadias szónoklatok.

Az úgynevezett demokrácia fellegvárában tehát demokratikusan a 340 milliót számláló nép egyik elnökjelöltje ilyen volt. Már ettől a ténytől is megáll az ész. Milyen elhülyített nép az, amely pont egy ilyet talál magának?! Csoda, hogy elvesztette a választást egy ilyen nő? – kérdezhetnénk, de inkább az a kérdés lenne helyénvaló, hogy hogyan lehet, hogy Trump győzelmének a bejelentésekor milliók őrjöngtek és zokogtak a csalódottságtól? Volt aki majdnem öngyilkos is lett.  Milyen nép ez? És milyen mocskos és torz (is) tud lenni az, amit demokráciának nevezünk?

És még egy kérdés: csoda-e, hogy Trump egyik komoly ígérete, hogy lecsapolja Washington DC (politikus) mocsarát? Ha tényleg azt akarja, nagy mocsárba vágja a fejszéjét, hogy képzavarral éljünk, mert nagyon nagy, nagyon szerteágazó és itt-ott tényleg feneketlen az a mocsár.