A mindennapi politikai élet Amerikában a totális kaotikus állapotot mutatja így madártávlatból. Annyira kaotikus, hogy nem lenne könnyű két világosan elkülönülő csoportra választani, kormányra és ellenzékre, mert nagyon sok köztes erő is munkálkodik benne, így, vagy úgy, de a hivatalos kormány szándékaival szemben. A kaotikus állapot persze kisebb országokban is pontosan jelen van és pontosan olyan haszontalan, ugyanis ma a kormánnyal szemben álló erők voltaképpen nem tudják pontosan meghatározni, hogy a ki mást akarnának kormányfőnek, csak ne EMEZT, mert ez nem jó. Attól függetlenül, hogy tényleg nem jó-e az illető  jelenlegi főnök. Ez az oldal a káosz magva, hiszen csak negatív tud lenni, negatívumokból viszont pozitív sosem sült még ki. Olyan ez egy kicsit, mint a matematikában a negatív számok. Persze hogy vannak negatív számok, de az biztos, hogy negatív számokból nem lehet felépíteni egy matematikát, mint tudományt. Néha még többséget is képes képviselni a negatív erők összessége. Példának ott van az amerikai sajtó fő sodra. Tagad, hazudik, ágál, elhallgat dolgokat, félre informál, aminek az a végeredménye, hogy ember egyen a talpán, ha el tud igazodni a káoszban. A közember nem tud.

De mégis van lehetőség eligazodásra.

Hogy egyszerűsítsem a dolgot, egy példát hozok föl. Évekkel ezelőtt történt, hogy egy igazolványos és futtatott filozófust kértek meg arra, hogy műalkotások, egyebekben filmek megítélésénél zsűri tag legyen. Az illető nevét már régen elfelejtettem, de láttam a tévében, és emlékszem, orra Mátyás királyra emlékeztetett, haja pedig Leonardo da Vincire, filozófiai tudásáért pedig nem adnék sokat.

Ugyanis, azzal kezdte, hogy Istenem, a művészeti alkotások annyi meg annyii elemből állnak össze, tele emocionális, szakma, hangulati, indulati, és hasonló elemekkel, hogy képtelenség valami megfoghatót találni bennük, tehát, hogy az ördögben tudná megmondani az ember, hogy ez a mű jó-e, vagy rossz?

Az, hogy egyből ekkora filozófiai gubancba keverte magát, annyira felidegesített, hogy írtam neki egy udvarias levelet. Udvarias volt, de lényegében azt mondtam neki, az igazolványos és futtatott filozófusnak, hogy ide figyelj, apafej, van egy bűvös szó, ami azonnal eligazít a legkaotikusabb halmazban is. Ez a szó a NEKÜNK. Gondold el, hogy látsz egy filmet, amely egy tömeggyilkosról szól, aki válogatott és ravaszul kidogozott módszerrel öli rakásra az áldozatait.

Nos, jó nekünk egy ilyen film, vagy csak szadista hajlamúak továbbképzésére jó?

De egy másik lehető filmet is szóba hozam neki: Képzeld el, hogy egy tizennyolc éves vékony dongájú lány fülig szerelmes lesz egy szép fiúba, az meg ő bele éppen olyan odaadással és igazul. Mindjárt terhes is lesz a lányka, aztán össze is házasodnak. A többi asszony kedvesen rá is szólt: ne magázz  bennünket, te is asszony vagy, tegeződjünk.

Ha a filmet jól csinálták, bemutatja lépésről lépésre, hogyan változik át a test, ami nem csak domborodó kis hasinkból áll, hanem a combok, a karok is kiteljesednek, a mellek megduzzadnak, a majdani szoptatásra készülnek, és az egész test, de a lélek is átáll a magasabb fokozatra, a nő kiteljesedésére: anyává válni.

Jó nekünk egy ilyen film?

Megértjük és önmagától kívánkozik a válasz? Igen. NEKÜNK egy ilyen mű  -jó. És a nekünk-ben benne foglaltatunk mi, akik a nemzet vagyunk, és egyébre se vágyunk, mint arra, hogy sikeres legyen a nemzetünk, valamint mi, akik egyén vagyunk, és embert faragunk a porontyainkból, megszüljük és fölneveljük a nemzet új emberanyagát.

Mit gondolsz bölcs Leonardo, milyen mű jó NEKÜNK?

Na látod, kisapám!

A káoszban, akár a politikai káoszban is az az oldal a jó, amely pozitív NEKÜNK, aki nemzet vagyunk és egyén vagyunk.

Ne búsuljunk, a művészvilág ontja magából a szemetet. Mindig is ezt tette többnyire. A politikai világ meg különösen Amerikában márkás nagy nevű egyetemeken termeli a politikus-utánpótlást, azaz van ki nem apadó forrása a korrupt, sőt hazaáruló politikusok áradatának.

Nehéz dolog választások alkalmával tudni, hová tegyük le a voksunkat?