Népesedés, fennmaradás

Nagy viták folynak manapság arról, hogy szaporodnak a feketék, Afrika lakossága milliárdos létszám felé halad, miközben a fehér ember fajta kihalásra ítélte magát, mert nem szaporodik annyira sem, hogy jelenlegi állománya fenntartható lenne.

Az okokat, amint olvasom az ide vágó cikkeket, mindenki komplikáltnak tartja, és ennek megfelelően komplikáltak, azaz ostobák a válaszok. Csak a duma megy...

A magam részéről, szeretem leegyszerűsíteni a dolgokat, és az egyedit az általánostól, a specifikust a tipikustól elválasztani. Megsúgom tehát egy alig bővített mondatban, hogy a fehér ember a nyugati életvitel miatt nem szaporodik. Ez a véleményem, és sajnos az életvitel nem megváltoztatható.

Hajdanában az ember megélt a természetből. Hamar halt, de nemzett elég ugyancsak természetből megélő utódot. Nehéz volt megszerezni a mindennapit. Egyes elképzelések szerint a természetből élők napi 11 kilométert caplattak, hogy összegyűjtsék ami az asztalra kell. Ilyen munkanap volt minden nap.

Erre, idővel fölfedeződött a növénytermesztés, állandósult a helyhez kötődés. Jellemző eledel-forrás lett a mezőgazdaság, és lám, egyszeriben annyi táplálékhoz jutott az ember, hogy annyi gyereke lehetett neki ahányat Isten adott. Tehát, sok.

Ez volt az emberiség első, és talán utolsó szaporodási robbanása. A bőséges többlettermelés a kereskedelmet teremtette meg. Ezen túlmenően, szövés-fonásra, bőrcserzésre, kézművességre, szerszámkészítésre is jutott idő, és mind többen szakosodtak is. Így jött létre az ipar. Nem kell azt hinni, hogy a szükségletek házilag való előállítása valami történelmi távlatok idejére volt jellemző. Nagyanyámnak, Újfehértón, volt egy szövőszéke is a házban. Kis darab földön gazdálkodott az ura, ő meg a kilenc gyerekkel volt elfoglalva a házimunkán kívül, sőt lenvásznat is, házi szőtteseket is készített, ami nem volt nagy különösség, ugyanis akkoriban sok házban volt rokka, meg szövőszék. Nem bőségben éltek nagyanyámék, de emlékszem, a kamrában ott lógtak a mennyezetről a füstölt sonkák, a szalonnák, meg a kolbászok. És ott állt a zsíros bödön, a polcok meg a lekvárok és a befőttek. Nagy szoba volt a kamra a ház hűs oldalán. Nem nélkülöztek, annyi bizonyos, pedig kilenc gyerekszájat kellett kielégíteni. Közben, ahogy múlt az idő, egyre-másra születtek az unokák is. De háromnál több alig itt-ott. Kilencről tehát háromra esett a szaporulat. Házat is vett némelyikük, többségük városokban folytatta az életét, rendes lakásban, ahol persze nem tágas kamra, hanem egy kis spejz volt az élelmiszer tartalékolás helye. Ma meg már a lakások is úgy épülnek, hogy többségükben spejz sincs, csak alkalmas szöglet a konyhában a majdani kis-, vagy nagy hűtőszekrénynek, ami persze nehezem tud akár egy egész hétre való tartaléknak is helyet adni. És ugye, ma több az egyke, meg a kettőke, ami persze nem szaporulat.

Hogy is várhatnánk mást a nagy nyugatosodásban, hiszen dolgozik az asszony, a férj is gürcöl, öli magát, és aránylag fiatalon hal meg. Az állás(!) ma a minden, az alkalmazottnak lenni a „beérkezettség”, a létbiztonság,. Az élelmet pedig nem magunk termeljük meg, hanem a tömegélelmezési szektor biztosítja; a sokszor gyanús és becsapós készítmények sokaságát nálunk is és minden „fejlett” országban. A nyugati és civilizált ember csak megkeresi rá a pénz. Fene egy világban élünk, amelyben az állás sosem bebetonozottan biztos, és a megélhetés az állástól függ. Szomorú látni azt is, hogy a leány is elsősorban munkaerőnek készül már kiskorától fogva. A oroszoknál még tartja magát valamennyire (főleg lélekben) a híres matrjoska baba, a bájosan lakkozott és díszített fa baba, amelyben van még egy baba, és abban is van még egy és abban is... elhintve a kislány lelkében a tudatot már pici korában, hogy a nő olyan valaki, akiből a végtelen élet ered, nagy család, népesség, nép, nemzet.

A kávézóban, itt Floridában, az új pincérlánnyal traccsolok. Nagyon csinos teremtés, harmincöt körül járhat. Tökéletes test, szilikon fent, lejjebb pedig wellness- és tornatermekben izmosított combok és lábak. Majdnem úgy szép, mint a magazinokban a tenyész delnők, akik okvetlenül borotválkoznak is odalent, bár ha jobban odafigyel rá az ember, a harminc fölöttiekre jellemző kis szarkalábak már láthatóak a szeme körül. Kérdem, férjnél van-e, mert mindig gazember voltam, és sosem volt ellenemre a házasságtörés (a másoké). „Ó nem, nem vagyok férjnél”-mondja, mintha ez lenne a természetes.

És gyerek?

Gyerek sincsen, persze, hogy nincs -mondja, és hozzáteszi, hogy „én ügyes voltam”.

Na hiszen, gondolom magamban! Az évek múlnak, és meglátod majd kisanyám milyen ügyes voltál, amikor az öregotthonban neked sosincs látogatód, már majdnem minden korodbeli kihalt körülötted, nincs gyerek, nincs unoka, nincs senki aki rád nyitná az ajtót.

Nem tudom, miből gondolja ez a szépség, hogy ő nő a szó természetes értelmében?

Egyedi eset. És az benne a szomorú, hogy mindinkább tipikus lesz az ilyen egyedi eset.

Lehet ezt cifrázni egy darabig, de a krédó mégis csupán az, hogy a nyugati civilizáció nem alkalmas szaporodásra, nem családnak való, azaz nem életre való. Állásod van (mert ha nincs, akkor pillanatok alatt senkivé válsz), tartalékaid nincsenek, miközben mindent kínál neked a nyugati világ, csak éppen minden pénzbe kerül, a lakásod, a villanyod, a gázod, a főtés, a tisztálkodószerek, a táplálékod, az italod, hogy ne is említsük a nélkülözhetetlen ilyen meg amolyan biztosításokat. Mindent megad tehát a nyugati civilizáció, sőt ha van munkád, pénzt is ad, olykor két marokkal is, csakhogy körülbelül száz karral követeli vissza lehetőleg az összes pénzedet. Az ügyes tehát kapott és visszakövetelt pénzek között lavírozik egész életében, de voltaképpen mindnyájan rabja és szolgája vagyunk az életviszonyoknak. Nem hogy nem családbarát a nyugati civilizáció, hanem egyszerűen nem is emberbarát. Ilyen körülmények között ne is várjunk népszaporulatot. A remek GYES és hasonló adományokkal együtt sincs igazi stabilitás, ez a „pénzt adok, de apránként visszakövetelem mind” rabság nem éppen nagy családok létrejöttét indikálja. Magyarul, miben látná a szegény nő a biztonságot és jövőt népes család megszülésére, ha nincs létbiztonság és nincs jövő. Mert ennek a fajta civilizációnak, a fehérember-civilizációak egyáltalán nincs jövője. Ámbár a feketéknek sincs.

Az a csoda, hogy a korai „tudományos” feltevés az volt, hogy a szegény világnak nincs módja nagyon szaporodni, miközben a jólétben élő népek játszva szaporodhatnak. Nos, ennek az ellenkezője igaz. A korában a csakis gyarmatokból álló Afrika mára önálló de kaotikus államok kontinense lett, szegények, mint a templom egere, miközben, csodák csodájára, a korábbi „tudományos” szabály ellenére olyan magas a népszaporulatuk, amilyet a világ még nem látott. Számban hamarosan az egykéző Európa teljes népességét felülmúlják a feketék. És csak szaporodnak és szaporodnak. És ennek biztosan nem az afrikai jólét, sem pedig nem a feneketlen szegénység az oka. Inkább az a körülmény, hogy a történelem alaposan megviccelte őket: gyarmatok voltak, mindnyájan szolgaságban születtek, mígnem rájuk köszöntött a csoda, a felszabadulás, az hogy önálló, teljes jogú országokká lettek. Elképzelhető az öröm, a felszabadultság mámora, és az, hogy rögtön elkezdtek szaporodni, mint a boldog nyulak. Igen ám, de miközben a szaporulat megvan, a gyarmati időkből tanulatlanul keveredtek ki és új generációjuk is jobbára képzetlen. A legtöbb fekete országban alig akad elég műveltebb fő arra, hogy tudatosan államot szervezzen, nemzeti jövedelmet teremtsen, mezőgazdaságot, ipart, kereskedelmet, azaz önhordó államot. Szaporodnak, miközben munkahely nincs, és éhesek is meg tehetetlenek is. Már csak egy reményük van a jó életre: Európába vándorolni. Műveletlenül, szakma nélkül, a munkát mint olyat alig ismervén jönnének és jönnek is, mert az európai jólét, csodásnak látszik Afrikából. Vagyis az az életnívó, amelyről fogalmuk sincs mibe kerül nekünk. Nem tudják, hogy milyen keményen kell dolgozni a rezsi kifizetéséért, a megvásárolható holmikért, egyáltalán az életnívóért, ami látványos lehet, de amiről mi tudjuk, milyen nehezen tartható fenn, pláne, ha gyerek is van. Mi, ostoba fehérek már tudjuk, legalább is sejtjük, hogy rossz modell szerint élünk, és hogy nem kolbászból fonják itt a kerítést. Kemény az élet Amerikában is, ha éppen nem keményebb, mint Európában. Az rossz modellünk az egyetlen amit ismerünk, és abba gebedünk is bele mi egészségileg is, hogy a népszaporulatunk ijesztő negatív tényét ne is említsük. Jönnének tehát és jönnek is egy Afrikából csillogó-villogónak tűnő Európába, amit csak filmekből ismernek.

Hallok olyan hangokat, okos emberektől is, hogy Európa megszűnik EURÓPA lenni, plán, ha elárasztják mindenféle éhes bevándorlók. Szerintem, Európa el fog szűnni, ki fog halni magától is. Egy emberellenes modell csak összeomláshoz vezethet. A mértéktelen bevándorlások csak közelebb hozzák a véget, de nem oka a haldoklásnak. Az, hogy volt ugyan, azaz össze tudunk kaparni jeles dolgokat, amelyek egy európai kultúrát jelentenek, de Európa szisztémája és népe nem lett ettől civilizált. Megkérdezhetjük, hogy mikor tett valami jót a „civilizált” , azaz keresztény Európa bármely más népnek , vagy akár önmagának is? Az európai megmaradt kapzsinak és embertelennek saját magával és mindenki mással szemben. Rossz modell szerint éltünk és élünk, amíg élünk. Az a balga álom pedig, hogy összeomlik majd Európa, vagy a fehér ember civilizációja úgy mindenestül, és majd lesz egy világkormány, amely rendet tesz... nos ez szemen szedett baromság.