A legdicsőbb

Sokkal fiatalabb koromban jól ismertük egymást Moldovával, sőt, ahogy mondani szokás, luksógorok is voltunk. Kedves, örökké vidám és persze tehetséges valaki volt. Emlékszem, legsikerültebb írását olvasva (a Mandarin a híres vagány-t) zseninek tartottam. Ezért csodálkozom, hogy nem azt a vonalat folytatta, hanem írt vagy 140-150 könyvet (sok esetben egy kicsit Rejtő Jenőseket), és inkább agyba-főbe díjazott író lett, sőt a legolvasottabb írónk is, csak éppen sok olyan művel ajándékozta meg a közönséget, mint például a Beszélő disznó, amelynek az első mondata ez: Józsi, a kurva anyádat! Persze, hogy legolvasottabb. A nagyközönség nagyrésze ilyet élvez igazán. De az az érzésem, hogy sikersorozata ellenére, a szakma nem nagyon tartja számon, mint írót. Ez az ő baja.

 Az meg az enyém, hogy tágra meredt a szemem, amikor olyat olvasok tőle, hogy Kádár Európa-méretű politikus volt. A nagypolitika mérvadói számára legjobb esetben csak Magyarország gondnoka volt Kádár. Hatalomátvétele alkalmából az ENSZ-be is meghívták és nem köpték le, de alaposan lepfújolták. A nagy Európai méretű politikust.

Hová tetted az eszedet Gyuri? Kérdeztem magamban, mert akkor is, ha valaki történetesen szeret polgárpukkasztó lenni, eszementnek azért mégsem kell lennie.

Tegnap az interneten egy-két interjú-videót láttam, ami vele készült. Továbbra is jóképű a fiú, ősz is, kopasz is, ahogy illik egy 86 éveshez, de változatlanul kedves benyomást kelt. Hanem,  amikor olyat mond, hogy a magyar történelem legfényesebb, vagy legdicsőbb ideje a Tanácsköztársaság volt, az összes bicska kinyílt a zsebemben, mert az agybaj az agybaj és az nagyon nagy baj.

Történelmünk legdicsőbb pár hónapos idejéről másnak, például a magyaroknak egészen más a véleménye. Moldovának is ajánlanám Váry Albert koronaügyész helyettes könyvét, A vörös uralom áldozatai Magyarországon címűt, hogy fényt derítsen hunyászó emlékezetében a történelmünk legfényesebb időszakának részleteire. Kun Béláék egészen egyszerűen kapásból, minden ok nélkül , szenvedélyből, sőt passzióból akasztottak, vagy vertek agyon magyarokat Pesten  is, vidéken is. A parlament épületének alagsorában is. Aztán, a Dunába hajították a hullákat. Az elszabadult őrület tetteinek leírásában az első, ami figyelmeztető, a korrektség és szavahihetőség, hiszen nem akárki írta és nem mendemondák alapján, hanem jogász, aki az utólag elcsípett gazemberek kihallgatásának jegyzőkönyveiből állította össze a rémidőket leíró művet a gyilkosok és az áldozatok nevével, foglalkozásával, felekezeti hovatartozásával, dátummal és cak pak. „Megguglizhatja” aki akarja: Váry, A vörös utalom áldozatai Magyarországon...

Ha valakinek az a véleménye, hogy a Tanácsköztársaság volt történelmünk legfényesebb mozzanata, annak valami igen gyógyíthatatlan ficam van az agyában, ami nem okvetlenül korral járó elhülyülés következménye, hiszen ez a fajta fonák ficam valamelyest jelen volt egész életében. Vallási hozam? Lelki kancsalság? Így született? A Talmud szellemében nőtt fel, azaz a „szent könyv” szellemében, amelynek alaptétele, hogy a gój nem ember, közülük egy sem nevezhető embernek?  Nem az én dolgom ilyesmik kibogozása. A tényszerűség viszont: igen. És a tények éppen balsorsú történelmünk legsötétebb pokláról beszélnek.