Pápával még nem vitatkoztam és most sem vitatkozom vele, egyrészt, mert túl kis fiú vagyok ahhoz, másrészt pedig mert nem vitatkozom olyannal, aki tudománytalanul ostoba, sőt mérgező gondolatokat röppent világgá.

Március 24-én Rómában az uniós csúcson döbbentette meg a világot azzal, hogy belőle egyáltalán nem a pápa beszélt, hanem a világuralmi, vagy újvilágrendes mániákusok megszentelt szócsöve volt. Igazándiból az EU kívánatos haladási irányát mutatta meg, aminek az egyik lányeges eleme a bontakozó nemzetállamok elleni küzdelem lenne és a „nagy egész”-ben való feloldódás, szétázás, mint cél.

Ostobaság volt tőle szembe állítani a nemzetek közötti szolidaritást a populizmussal, amin a nemzetállammá válási törekvéseket érti. Ha nem a pápáról lenne szó, megkérdezném, hogy hány elemije van annak, aki a szezont ennyire otrombán téveszti össze a fazonnal. Az általa populistának nevezett törekvések és folyamatok ugyanis egyáltalán nem ellentétesek a nemzetek szolidaritásával. Sőt, a nemzetállamok Európájának éppen az lenne a lényege, hogy minden európai állam megtartaná a maga sajátos nemzeti jellegét, elismerné és tiszteletben tartaná a másikokét, és vidáman kooperálnának. Lám a „csúnya” populistáknak ilyen álmaik vannak az újvilágrendes rémálommal szemben.

Eddig még minden világuralmi törekvés első húzása a „nemzetieskedés” elfojtása volt. És mindegyik belebukott nem csak ebbe, hanem az egészbe. Mert mindegyik holmi kis úri kényeskedésnek hitte és megbélyegezte a nacionalizmust, noha a nemzettudat, a nemzeti érzés a világon a legtermészetesebb, sőt alapvető tényező. Az utolsó, ami meghalni képes egy emberben az a nemzethez tartozás nagyszerű érzése. Ugyanígy a nemzet is különleges és egyedi önmagát akarja kiteljesíteni, megvalósítani, nem pedig egy világuralmi rendszer alattvalójává válni. Ez a természetes. És az élet már csak olyan, hogy mindig a természetes konstrukciók, nem pedig a mesterségesen kiagyaltak élnek tovább. A nagy egy kalap alá csábítás, vagy kényszerítés tehát mindig vesztes lesz. Bizonyíték erre az is, hogy Európa népei a fennállásuk óta egyszer sem és sosem akartak eggyé válni, sőt, amikor közülük ideiglenesen összeboronáltak egy-két népet ideológiai, vagy gazdasági alapon, azok mindig szétváltak. Csak idő és alkalom kérdése volt. És akkor jön a római csúcs nagy szavalatokkal, éltetni a nagyobb egységet (mármint az új világrendet, az EU-t mint egyetlen jövőbeli mesterséges államot) a kicsinyes, önző nemzetieskedők kis balga álmaival szemben.

A pápa ezúttal mintha csak alattvaló lenne, Európa népinek egybe mosási programjáról mondta föl a leckét. Szomorú dolog ez. Valaki meg kellene súgja neki, hogy eközben a világ több pontján üldözik és aprítják a keresztényeket mint a répát. Erről is ejthetett volna szót. Mint pápa még a kereszténységet is szóba hozhatta volna ott Rómában, Olaszország kellős közepén, mert az országa szenved a nemkívánatosa és kereszténygyűlölő bevándoroltatottak tömegétől, mindamellett, hogy anyagilag is csődben van. Sőt Krisztust is említhette volna itt-ott. Tudni való, hogy jelentős beszéde során egyszer sem mondta ki ezt a nevez. A pápa.