Móricz módra

 

 

Nem ismerem személyesen, de telefonon igen, hiszen többször beszélgettünk. Régi kebelbarátom, Földesi Jóska viszont annál inkább ismeri. Tőle tudtam meg, hogy ez a szamár nagyon tehetséges volt mielőtt tejesen felhagyott volna az írással, de felhagyott vele, mégpedig azért, mert úgy ítélte meg, hogy Móricz Zsigmond prózájával képtelen felérni, másodosztályúnak lenni pedig megalázó lenne. Tehát nem ír többé. Hogy őszinte legyek, ezek után igazán már nem is akarom megismerni, mert éppen elég hülyét ismerek már, betelt a létszám.

Milyen faramuci okoskodás ez? Móricznak is megvan a maga igen magas színvonala, sőt kora, és ne felejtsük el, hogy múlik az idő. Ha valaki Móricz tehetségével és stílusával írna ma, azt nem nagyon kedvelné a. olvasóközönség, sőt kiadót sem lenne könnyű találni rá.  Arthur Miller közelebb áll hozzánk időben, és mégis azt mondta, nem hiszi, hogy ma sokakat vonzanának a drámái, ha ma írta volna azokat.  Van tehát, aki tudja, hogy változik a kívánt stílus a korral, ami nem okvetlenül évszázaddal mérődik az irodalomban. Néha egy-két évtized szelleme és lelke lesz már egészen más. Képzeljük el, hogy Tersánszky, Karinthy, Márai, Nyírő, Kosztolányi, Csurka és sok más kiválóságunk nem a maga hangján írt volna, hanem állandóan Móricz hangvételéhez akarta volna igazitani a magáét .

A szószerinti hangvételről jut eszembe az orosz Saljapin. Kétségtelenül ő volt a maga korában és talán örökre a basszisták basszistáinak a csodája. Sajnos csak lemezeiről ismerjük a hangját, (ahogy Carusójét is), hanglemezekről, amelyek akkoriban technikailag elég kezdetlegesek voltak, tehát Saljapin megörökített hangja is sajátos módon rezeg szinte a kecsketrilla határát súrolóan. És mi történik ma, azaz csaknem egy évszázaddal később?  Majdnem minden tegnapi és mai orosz basszista szándékosan és lehetőleg hűen rezegteti a hangját. Rossz hallgatni. Maradjon az ember a saját hangvételénél, és kész. Ez tanács is, meg logikus is. A saját tiszta hang sokszor évtizedekig, sőt néha évszázadig is igen hangos visszhangot kelt.