Nem csak minálunk, hanem Európa országainak többségében lett szólam és kényszerű politikai magatartás ez a nem túl okos törekvés.
Amerikában élek immár harmincöt éve, tehát elég hosszú idő megfigyelése alakított ki bennem a véleményt erről a törekvésről.
Amerika is vegyes, méghozzá eredendően vegyes társadalommal bajlódik, immár ki tudja, mióta, tehát elgondolkodtató, ami és ahogy itt történik ebben a tekintetben. Világos dolog, hogy a rabszolgaságból felszabadultak roppant tömegével kezdeni kellett valamit.
Mit kezdtek?
Pontosan azt, amiről most beszélünk akár Magyarországon is: felzárkóztatás lett az egyetlen elképzelhető megoldás a részben analfabéta tömegre, azokra, akik a munkával, mint olyannal nem ismerkedtek meg Afrikában, itt meg a munkával, mint az önfenntartás tevékenységével rabszolgaként ismerkedtek meg. Magyarán, a munka büdös, ez volt és közülük sokaknak ma is ez az összefoglaló nagy véleménye. Nyilvánvaló, először a szabad munkavállalás módjának számukra új modelljével kellett megismerkedniük és megbarátkozniuk. És azzal is, hogy jobb képzettség több jövedelem jár, a képzetlenség pedig legjobb esetben csak segélyre teszi „jogosulttá” az illetőt.
A képzettség tehát fontossá vált a felzárkoztatandónak, de a felzárkóztatók számra is. Ebben a tekintetben az én harmincöt évem alatt nagyon könnyen érzékelhető csodák történtek itt. Először is, iskolába járatták a kis néger gyerekeket, aztán szakmát vagy alkalmas munkát tanult, vagy kapott a süvölvény, gyakran egy-egy már kikupálódott néger kis vállalkozásainál, és nagyon sokan kezdtek számunkra teljesen elfogadható életet élni, saját keresetből. A kimondatlan cél az volt, hogy elérjék a példakép, a fehér munkás-réteg színvonalát. De több is történt. Az okosabbja ilyen-olyan és hatásos társadalmi támogatással egyetemre kezdett járni, és csakhamar megjelent a néger, mégpedig nagy számban, aki öltönyt és nyakkendőt viselve hivatalokban kezdett dolgozni. Sőt, ha ma megnézi az ember a tévét, számtalan esetben csodálhat meg néger sztárügyvédeket, roppant értelmes politikusokat, közgazdászokat, politológusokat, orvosokat, aki elérték, nem is a munkásosztály polgári színvonalát, hanem a szellemi krémét is. Az én fogorvosom is egy hatalmas néger, és nagyon jó.
Más dolgok is történtek párhuzamosan. Ott van például Manhattan felső része, a 100-as utcákon túl. Valamikor Manhattannak ez a része mezőség volt, ligetes terület és a gazdagabb amerikaiak kertvárosa, víkendező szférája, tele roppant finom, nagy épülettel, kis nyári palotákkal. Idővel persze dzsumbujjá vált ez a környék, és a lehető legsötétebb, gettónál is ijesztőbb városrésszé, mígnem (lévén, hogy volt már a négereknek egy tehetős, művelt, és jóravaló rétege) a város elhatározta, hogy a lepusztult házakat egy dollárért megveheti az, aki vállalja, hogy kitatarozza a szép öreg romházat, és nem üzleti szándékkal teszi ezt, hanem ott is fog lakni. Ennek az lett az eredmény, hogy tökéletesen kitisztult ez a negyed, a paloták és villák régi fényükben élik új életüket, és a finom faburkolatos szobákban a régi bútorok között iskolázott, jóravaló négerek élik azt az életstílust, amit elődjük, a jómódú fehér élt. Tiszták az utcák, tökéletesen biztonságosak, ugyanis az új lakóközönség kegyetlenül rendet tart ott, és mindenestül, normális és szép ott az élet.
A másik szembetűnő kis változás, hogy Manhattanban az utcasarki kurvák között ma alig látni néger nőt. A fekete társadalom ugyanis mindinkább fülön fogja az ilyeneket, és megregulázza. Hanem, egy további érdekes változás az, hogy az utca népét elnézvén egyre több feketét lát az ember és egyre kevesebb fehért. Az iskolabuszok tele vannak fekete gyerekkel, és mindenestül „elfeketedik” a város részben azért is, mert fehérek nem szaporodnak annyira, kezdenek kihalni és kiköltözni is, miközben a fekete asszonyok és lányok szériában szülik az új generációt.
Ezek mögött a változások mögött nem lehet észrevenni azt, hogy a feketék valóban mindinkább felzárkóznak, de az is nyilvánvaló, hogy ettől a fekete megmarad feketének, a fehér pedig fehérnek, és sajnos a felzárkózott fekete is lélekben fekete marad, hiszen az ember nem csak a bőrszínét örökli, hanem a hozzá tartozó lelket is, esetleg a sérült lelket, a fehérek egykori rabszolgaságában kialakult lelket is. Az összes ebből következő indulatokkal és alapállással.
Az egyik nagyon híres filmszínész mondta egy interjú alkalmával, hogy mindent elértem, amit egy ember elérhet a társdalomban, híres vagyok, néha ünnepelt is, gazdag vagyok, irigylésre méltó életem van, de higgyék el, nincs nap, hogy ne gondolnék arra, hogy voltaképpen fekete vagyok.
Obama Husszein Barack elnökké választása is érdekes következtetésekre ad alkalmat. Megválasztották és ráadásul Nobel-díjat is kapott, jó előre. Izgalmas volt az a választás, hiszen néger még nem indult elnökválasztáson őelőtte. Tudván, hogy Amerikában nagy „hátországa” van annak, aki néger létére elnök akar lenni, nem voltak kétségeim a győzelméről. Miért nem? Azért, mert a „felzárkóztatott” négerek tömege nem csupán tömegnek tekinthető már a szó egyszerű értelmében, hanem annál sokkal többnek: valóságos nemzetnek. Régi vesszőparipám az a kitétel, hogy az emberi közösségek (minden színvonalon) önszervezők a legkisebbtől, például a brigádtól egészen föl a nemzetig. Ennek megvan a természetes struktúrája is: a piramis-struktúra, ami szerint a csúcson ott található a közösség krémje, ami kidolgozódik és önerőből (és automatikusan) jelenik meg, alatta pedig ott van az ugyancsak műveltebb, talán középosztálynak is nevezhető réteg, majd ezalatt található a köznép széles, fundamentális rétege. Nos, Amerikában a néger nép pont erre a struktúrára rendeződött, méghozzá természetes módon. Van egy közöttük általánosan elismert intellektuális réteg, egy éppen „felzárkóztatásnak” köszönhetően kinevelődött tehetséges és intelligens réteg, alatta pedig ott van a (csak) látszólag asszimilálódott műveltebb réteg, amely a közszereplőikkel és hivatali befolyásukkal képviseli a négereket meglehetősen jól, majd alatta ott van persze a széles néprétegük, az írni-olvasni tudóktól egészen le a fél-analfabéta tömegig. Vagyis komplett a kép: létrejött az a természetes társadalmi szerkezet, ami szerveződött népre, jóformán nemzetre jellemző. Azaz, kialakult egy nemzet a nemzeten belül.
A választás napján éppen a szomszédos közepes méretű városban volt dolgom. Mialatt még folytak a szavazások, minden második saroknál fekete lányok álltak táblával a kezükben: „Dudálj Obamának”. A négereket bőven tartalmazó város egyetlen roppant dudálási koncert színhelye volt azokban az órákban. Én is megnyomtam a dudát, hadd szóljon. A „meccs” már eleve borítékolhatóan Obama győzelmével fog végződni - gondoltam. És igazam volt.
Miért győzött?
Azért, mert fekete. És ez elég volt ahhoz, hogy a társadalmuk piramisának a legalja is rohanjon azonnal, és szavazzon, és persze a feketére szavazzon. Az aztán más káposzta, hogy az elnök itt majdnem csak szimbolikus figura. Vétójogával és más kézi vezérlésű hatalmával együtt is a háttérhatalom bábja. Vagy tönkreteszik. Őrlődik is Obama az egyéni elképzelései és a háttérhatalom kényszerítő körülménye között. Húsz évet öregedett is, és beleőszült. Ennyit eredményezett tehát a felzárkóztatás. Egyelőre. Lesz ennek még folytatása is.
A nagy felzárkóztatás tehát esetleg egy látszat-asszimilálódást hozhat csupán, de igazából egy nemzetet képes szülni a nemzeten belül, egy saját eszmeiséggel és saját társadalmi felépítménnyel rendelkező nemzetet. Figyelmeztető lehet ez másoknak is. A németeknek is, a franciáknak is és még sokan másoknak is. Némely francia is azt vallja, hogy nem kell ahhoz belháború, demokratikusan is, parlamentáris úton, szavazattöbbséggel is eljuthat Franciaország (méghozzá hamarosan) ahhoz, hogy megosztottan, vagy teljesen arab köztársasággá váljon, pedig ott nem is voltak törekvések arra, hogy felzárkóztassák az arabokat. Enélkül is valósággal külön nemzetnek érzik magukat az ottani arabok, hiszen van sajátos „nemzeti” eszméjük, eszmei vezetőjük, társadalmi felépítményük. A feltételek tehát megvannak a különutasságra, sőt a kiválásra is.
Ami a nemzetet kreáló alapkövetelményt, a közös egy húron pendülést illeti, az a magva mindennek, ez az amitől nemzetté válik egy tömeg (akár más nemzeten belül is), és ami még fontosabb: a nemzeteszmének megvan az a tulajdonsága, hogy kialakul, és ha már kialakult, az elpusztíthatatlan is. Asszimilálódhat a lényegében idegen, de lelke mélyén sosem a befogadót fogja képviselni, hanem az ellenzéket, a különállót, önmagát, a saját nemzetiségét. Az élet már csak ilyen. Befogadják az idegent, például munkaerőnek, és csak idő és természetes szervetődés kell hozzá, hogy kitűzzék a befogadottak a maguk zászlaját, akár aktívan felzárkóztattad őket, akár „csak” lehetővé tetted, hogy saját felépítményük fejlődjék ki.
A felzárkóztatás tehát csak egy ügyetlen ambíció, ami jóra nem vezethet sehol