A párhuzamosok
A lehető legostobább gondolat az, hogy egy megállapodott, önmagában harmonikus társadalom,
vagy nép, vagy nemzet gyönyörűen éldegélhet attól, hogy esetleg egy, vagy több más identitású
nép tömege zúdul be hozzá, csak türelem, vendégszeretet és másságot tisztelő modernitás kell
hozzá. Nagyjából ez a nagy félreértés ma is, amikor egy-két millió teljesen más identitású tömeget
próbál magába fogadni Európa naivan, békésen, vagy éppen kényszerrel. A migráció oka külön
tanulmányt érdemelne, elég megállni annál a bizonyítható ténynek látszó észrevételnél, hogy
voltaképpen lehetetlen az integráció.
Valószínű, hogy a sok ügyetlen magyarázkodásokhoz szokott fűlnek brutálisnak tűnik, ha valaki
lehetetlennek tartja más kultúrák békés elegyedését, de ez szinte sosem következett be a történelem
folyamán. A népek, vagy nemzetek egyszerűen, vagy éppen hidegrázósan ódzkodnak attól, hogy
keveredjenek, akár nagyon hasonlókkal is. Ott vannak például a portugálok. Első látásra
érthetetlen, hogy történelmi időkre visszamenően szomszédok a spanyolokkal, ráadásul nagyon
hasonlóak, nyelvük között sincs nagyobb különbség, mint jóformán csak tájszólásbeli, és mégis, a
portugál annyira portugálnak tartja magát, hogy elképzelhetetlen volna számára, ha spanyollá
kellene váljon, a spanyol meg ugyanúgy lehetetlennek tartja, hogy valaha portugállá váljon.
Békésen él egymás mellett a két nép, de véglegesen és megváltoztathatatlanul mint más-más nép.
Pedig mindenben egyeznek. Konyhájuk is ugyanaz a halas-fokhagymás, fűszeres konyha, sőt
vallásuk is teljesen azonos, és mégis, lám, különbözőnek, sőt teljességgel összeegyeztethetetlennek
érzik magukat mindkét részről. És ez két nagyon hasonló nép esete, amely csak a maga világában, a
maga „gettójában”, azaz a maga országában érzi magát otthon immár hosszú évszázadok óta.
Mi az, amiben mégis annyira különböznek, hogy makacsul és végérvényesen maguk között, a saját
hazájukban akarnak élni?
Csakis tudati oka lehet ennek. A spanyol spanyolnak tudja magát, a portugál meg portugálnak.
Megkérdezhetnénk őket, hogy mégis, mi az ördögtől tartják magukat ennyire másnak, de nem
kapnánk értelmes feleletet, hiszen csak másnak tudják magukat, és kész. Az igazi ok minden
bizonnyal az, hogy más-más pontból indultak ki annak idején, amikor néppé alakultak, más
események történtek velük, tehát valamelyes mások lettek a történelmük folyamán, és ez végleges.
És ez csak két európai nép.
Képzeljük el a másság fokát, amikor nem nagyon hasonló népek elegyítéséről van szó, hanem
kulturális tekintetben a világ két különböző végéről valókat próbálnak valakik összeboronálni előbb
gazdaságilag, aztán genetikailag is és mindenestül. Ilyesmi csakis hazátlanságot ismerők kusza
fejében látszik lehetségesnek, sőt kívánalmasnak is. A kulturális világ egyik végén van Európa a
másikon pedig az a világ, amiben mindenre az Allah ahbar a felelet, a kosztjuk is más, a vallásuk is,
a társadalmi szerkezetük is, teljes életfelfogásuk is...
Az csak az első fokozat, hogy idegen kultúra világába befészkelődve először csak gettókba
tömörülnek a jöttek (lásd a svédországi, hollandiai ás németországi, vagy éppen londoni no-go-
zónákat, esetleg egész kis városokat), mert a kisebbségre mindig a hasonszőrűek gettóba tömörülése
jellemző, a kisebbség mindenütt a saját világába menekül, a saját világát akarja és tudja csak élni.
New Yorkban is volt egy simán megférő magyar gettó, amikor még tömegesen éltek ott magyarok,
Paprikás Weisz üzletével és magyar hentesekkel és vendéglőkkel a középpontjában. Hollandiában,
Svédországban, Franciaországban és Németországban bizonyos zónákba a befogadóknak, de még
rendőrségüknek sem ajánlatos ma betenni a lábát. Mikor fognak a jöttek asszimilálódni?
A felelet ez: soha.
Miét nem?
Mert a tudatot, a vallásosat és a nem vallásosat, amit magukkal hoztak, nem részlegesen, hanem
teljesen föl kellene adják ahhoz, hogy franciává, hollanddá, németé stb. (vagy éppen magyarrá)
váljanak. És ez lehetetlen. Az emberben ugyanis az önazonosság tudat az utolsó ami ki tud halni.
Az én személyes esetem szelídebb. Éltem Svédországban tizennégy évig, de mindvégig tökéletesen
elképzelhetetlen volt, hogy valaha is svéddé váltam volna, vagy svéddé akartam volna válni. Most
már vagy negyven éve élek Amerikában, de éppen úgy lehetetlen, hogy amerikaivá váltam volna
csak csak azért, mert az USA-ban élek. Az én esetemben annyi a szerencsés, hogy civilizált vagyokeurópai módra, simán illettem be oda is, ide is, miközben lám-lám, megmaradtam magyarnak,
hiszen genetikailag is vegytiszta magyar vagyok, Magyarországon nőttem föl és emberesedtem
meg, lehetetlen volna ilyen embernek félig fehérré, félig latinóvá, vagy félig négerré válnia. És itt
nem a bőr színéről van szó, hanem a tudatiról, amit magamban hoztam. A magyarok egyébként
simán és sikeresen illenek be itt is és Európa országaiba is. De segít ebben az is, hogy nem vagyunk
analfabéták, nem csupán félkatonai kiképzésünk van, mint a szírek és afgánok tömegének, nem
metszünk torkokat, nem fejezünk le „hitetleneket”, nem vagyunk dög lusták, nem képviselünk egy
radikalizálódott vallást, nem akarjuk a világot végül a magunk képére kényszeríteni. A világ
kulturálisan másik végéből bevándoroltatottak viszont, hogy úgy mondjam, különböznek mindezen
tekintetben az európaiaktól. Amellett, hogy nem hogy nem akarnak, hanem nem is tudnak
asszimilálódni és éppen hitbeli és tudati okok miatt nem.
Vannak nagy ciklusok. Az iszlám a tizenkettedik században terjeszkedő periódusban volt, majd a
tizenhatodik században visszazsugorodásba kezdett. Úgy látszik, mostanság ismét terjeszkedőben
van, bár nagy a különbség a két hullám között. Előbb a tudomány terjesztésével járt a jöttük;
kevesen tudják, hogy a reneszánsz talán sosem következett volna be Európában az Iszlám filozófiai
és tudományos behatása nélkül. A mai hullám persze, nagyon más. Egyrészt, mert nem az Iszlám
hitét és nem tudományt, filozófiát, matematikát és erkölcstant hoz magával, hanem csak nyers
barbarizmust, ás terjedése sem önerőből, azaz nem természetes módon zajlik, hanem csak
meglovagolta a terjedés természetes hullámát egy (persze nem(?) létező) fehérember-háttérhatalom,
és bevándoroltatja, sőt tömegesen beszállítja a mozlimokat Európába, hogy tönkre tegye azt.
Érthetetlen, hogy miért akarja tönkre tenni Európát és annak kultúráját, de azt teszi. Tervszerűségre
vall, hogy először is Európa két nagy államát züllesztik szét: Franciaországot és Németországot. A
többi már magától megy. Gondolják. Mert nem számoltak olyan „csekélységgel”, mint a közép-
európai kisebb államok ellenállása.
Ahogy a dolgok állnak, meglehet, hogy az igazi Európából végül csak ezek a kis államok maradnak
meg európainak. Köztük Magyarországgal. Nem is lenne ez baj, hiszen életképes és
hagyományaihoz ragaszkodó kis országokról van szó, együttesen pedig erős ez a tömörülés. És
elnézegetjük majd a nagy európai országok kínlódását, ami gettósodott betelepítettek tömegével
kezdődött, majd párhuzamos társadalmakat hozott létre itt is ott is, majd pedig a a bejöttek
párhuzamos társadalma a maga erőszakosságával és gyermekeik özönével idővel akár egyszerű
politikai választások útján is átveszi a hatalmat. Nem kell nagy tudós legyen az ember, hogy
valószínűsítse ezt a kimenetelt. Hosszú távon, vagy rövid távon?
Már csak ez a kérdés.
