A nemzetállammá válás manapság nem olyan egyszerű, azaz, országonként és nemzetenként más-más részletek nehezíthetik a folyamatot.

   Az első feltétel, (minthogy nemzetet csak nemzeteszme létesíthet), hogy van-e kifejlett és erős nemzeteszméje az illető népnek. Ennél a pontnál el is időzhetünk egy kicsit, különösen, mert ez a leglényegesebb.

   A magyar nép abban a közhiedelemben van, hogy roppant kevert. Van is valami a kevertségben, ugyanis mindig háborúk országútja volt a területünk, tehát keveredtünk jóval, rosszal, mással. Sőt, részben szívesen is keveredtünk, mert a közismert magyar naivitás miatt egyrészt erősebbnek éreztük magunkat a jövevényekkel, másrészt pedig ha valaki a mások számára elképzelhetetlenül (és valóságosan is) nehéz nyelvünket elég jól megtanulta, máris magunkba fogadtuk, noha a magyar nyelv tudása nem jelent egyben magyar lelkületet is. Magyar bőrbe bújt farkasokat viszont jelenthet. Igazi hazájuk nem lévén, jöttek például a szlovákok. Egy idő után már beszélték is a nyelvünket, ha törve is, később pedig tökéletesen, de amint láthattuk Csehszlovákia megalakulásakor, sok tökéletesen magyarul beszélő és magyarnak tudott család vándorolt át lelkesen Szlovákiába, hogy gazdagítsa etnikailag a szlovákok gyér táborát. Svábokkal is tele voltunk, és ma is tele vagyunk, amihez mindjárt hozzá kell tenni, hogy: szerencsére, hiszen dolgosabb és tisztességesebb kisebbséget elképzelni sem lehet. De mégis. noha tökéletesen asszimilálódtak, közülük sokan a Wolksbund, vagy a német hadsereg kötelékébe jelentkeztek tömegesen és lelkesen a második világháború későbbi szakaszában. A kevés horvát kisebbségünk is derék, és tökéletesen simul bele a magyar társadalomba. Kevertségünkhöz tartozik továbbá az a tény is, hogy a zsidóság számaránya nálunk a legmagasabb a környező országokéval összehasonlítva. Ez a kisebbség lényegileg más a többihez képest, ugyanis ez az egyetlen, amelynek erőteljes, saját nemzeteszméje van, saját identitástudata, és évszázadok sőt évezredek alatt megtartotta többségük ezt az identitást. Vallási alapja, azaz eszmei alapja van ennek a magatartásnak, annak ugyanis, hogy nemzeten belül lényegében mint más nemzet éltek és élnek köztünk is.

   Közben kétségtelen ambíciókat látunk a kormány és a nép részéről is arra, hogy végre nemzetállamot alakítanánk ki magunknak különféle ellenszelek ellenében is, egyszerű, alanyi okon, és van is erre komoly ígény, hiszen ez minden európai és nem európai nép természetes igénye, vágyakozása és célja, noha mindegyik kevert lett immár. Hogy a nagyobbakat említsük, Franciaországnak frissiben meggyűlt a baja az arab- és afrikai országokból odaözönlött más keblű népek roppant tömegével, mert azok lélekben más világot hordanak magukban, és tudjuk, hogy ezeknek a betelepült népeknek is megvan a maguk elég világosan körvonalazható nemzettudatuk is. A nemzettudat pedig, amint tudjuk, nemzetformáló és kiirthatatlan a lelkekből, tehát azt a nyugatias anyagi jobblét sem változtatja meg nekik. Németország óriási török munkaerő-tömege sem csupán azért nem asszimilálódik és válik németté, mert mozlim a török, nem pedig evangélikus, hanem mert a török az lélekben török, a német pedig lélekben német.

   Azok az ostoba erők, amelyek a nemzeti sajátosságok elmosásán szeretnek fáradozni, örömmel üdvözölték, ha nem éppen támogatták egyes nagy nemzetek iparának és munkaerőpiacának megerősítését, talán mert az átlagembernél jobban tudták, hogy ez egyben nemzettudati zavarokat idéz elő az angolságára, a németségére és franciaságára oly büszke nagy nemzetek lelki önarcképében. Mellesleg, Franciaországban nem csak az arabok és feketék, hanem a breton nép sem tartja magát franciának, pedig annektálásuk óta nagyon hosszú idő telt már el. A nemzettudat ugyanis nem válik vízzé soha.

   A kis európai népek ugyancsak kevertségükkel küzdenek. A szlovákoknak ott vannak a magyarok, a románoknak is ott vannak a magyarok, a szerbeknek is, hogy csak a közvetlen szomszédainkat említsük. Sőt, Európának úgy mindenestül megvan a maga gondja a közéjük telepedett cigányok tömegével is. És, ne feledjük, hogy a zsidóság is különféle európai állampolgársággal rendelkezik, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kohézióját a félelmetes tartalmú és szellemű Talmud képezi, ami csak a mimikriig engedi a zsidót, de asszimilálni nem.

   Érthető, hogy nálunk a programszerű „nemzetállam-építésnek” megvannak a belső ellenzői és gátlói. Szlovákiában nem csak természetes dolog, hanem nagyon becses jelenség a melleket döngetni, és szlováknak vallani magukat, ugyanígy Romániában is szinte kötelező ugyanez a melldöngetés, Szerbiában is, míg nálunk egy hazafias melldöngetés alaposan lesimfölt „magyarkodás” címszó alá esne, sőt jóformán kerülendő. Világszerte hangoztatni azt az ordas hamisságot, hogy antiszemita nép vagyunk, majdnem fasiszta is, szinte mindennapos „igazsággá” kezd válni külföldiek szemében. Mellesleg, Horthy is „fasiszta” volt szerintük, noha ő volt az egyetlen Európában, aki német megszállás alatt(!) is harckocsikkal védte a pesti gettót a zsidók elhurcolása ellen, hiszen magyar állampolgárokról volt szó. Hitler ettől falra is mászott tehetetlen dühében. Már az is ellenkezést vált ki nálunk, hogy árpádsávos zászlók lengenek itt-ott. Csoda, hogy címerünk bal mezejéből még nem radíroznák ki egyesek Árpád zászlaját, azaz a négy piros és négy ezüst, vagy fehér sávot, mert az öt-hat piros sávos és nyilaskeresztes karszalagra emlékeztet sok paranoidot.

   Szomszédaink a „magyar kérdést keményen és könnyen elintézik: Van nekik nagy-román és dákó- román elméletük, a másiknak ezer éves magyar elnyomás-elmélete van, mielőtt és mialatt és öröktől fogva lényegében nagy állam(?) voltak. A szerbek is megtalálták az okát a magyarok tömeges kivégzésének, és náluk sincs szerbebb a szerbnél... Tehát azok, akiknek nincs, vagy sosem volt igazi nemzettudatuk, kreáltak maguknak egy-egy tövig hamisat, és hisznek benne, és ezzel a megteremtett közös hittel erős egy húron pendülést, tehát „nemzetet” kreáltak magukból. A hamis nemzettudatok éppen úgy államépítők, mint az igaziak. És néha a hamis az erősebb, ugyanis tíz körömmel védik ezek a népek a csodát, azt, hogy ajándékba kapták fele, vagy egész országuk területét, tehát mindennél fontosabb nekik, hogy jogcímet találjanak a birtoklásra, ha mással nem lehet, akkor erőszakkal és hazug önhipnózissal. Márai jut eszembe. Egy helyütt azt mondja, hogy a kabáttolvaj sem nyugodt, amíg él a volt tulajdonos. Tehát az ölbe hullott területek csodája keserves sorsot garantál az odarekedt magyaroknak akárhogyan is nézzük.

   Lám, tényleg nem fontos ebben a tekintetben, hogy igazi, vagy csupán körmönfont kitaláció egy eszme, ha egy egész nép hisz benne. Az eszme pedig mindig néppé, majd esetleg állammá tömörít egy népséget.

   Mi, úgymond, nemzetállammá épülésen fáradozunk, miközben voltaképpen csak most kezd igazán tisztázódni és általánosan sejtődni egy magyarságtudat. Voltak ilyen történelmi epizódjaink korábban is, és persze minden esetben ránk is másztak ezért. Most is hiába van Menóra itt-is-ott-is Budapest terein, hiába nincs egy szó sem arról, hogy valaki szenvedne nálunk azért, mert zsidó, hiába kormánytanácsos egy volt MAZSIHISZ-vezér, hiba kaptak egy falut (Nyírtass), hiába van legitimitása nálunk a fegyveres In-Kal-nak (és sorolhatnánk még a megkülönböztető előnyeiket)

kívánságukra hiába ömlik a vízcsapból is a holokauszt és hiába jön már ez ki mindenkinek a könyökén, rólunk csak antiszemita és magyarellenes (nemcsak Orbán-és kormányellenes) hírverés járja külföldön, sőt belföldön is, valakik pénzelésével, és önkéntesek által, amilyenek például kertészákosok. A hála nem mindenhol ismeretes fogalom és magatartás. Érdekes módon, miközben dől ellenünk az antiszemita, sőt majdnem hogy fasiszta hírnév, tömegesen telepednek le nálunk zsidók simán, vagy őrzött lakótelepeikbe. Ugyanígy sütötték ránk az antiszemita és fasiszta bélyeget a második világháborús zsidóüldözések miatt, noha Horthy idején a németek által megszállt állapot ellenére is Magyarország volt az egyetlen Európában, ahol menedéket kaptak az üldözöttek. Nem könnyű körülmények között, (hiszen német megszállás alatt álltunk) de mégis átélték nálunk a nehéz időket. Nálunk nem bunkózták le őket a Duna-deltában, nem adtuk ki őket egyből és rögtön a németeknek, mit a csehek, vagy szlovákok, nem népirtottunk, mint a délvidéki szomszédok... A hálából mégis csupán két koszorúra futotta, amelyen „köszönjük az életünket” felirattal mondott köszönetet Horthynak újratemetésekor egy-egy zsidó szervezethez tartozó. A Népbíróságok az akasztófáikkal, az Andrássy út 60, Recsk, Márianosztra, Kistarcsa és még sok más műintézet másként mondott köszönetet az ötvenes években. Az ötvenhatos forradalomra is csak biztatott bennünket a Nyugat, de Amerika azzal az ürüggyel tagadta meg a segítséget, hogy nálunk voltaképpen antiszemita forradalom zajlik. Persze, ha az akkori kormányra és az ÁVO fejeire gondolunk... És, majdnem elfelejtettem a Duna-parton éktelenkedő vascipőkből álló „emlékművet”. Az is a köszönet egyik megnyilvánulása a maga módján, hogy a Pesten jövő-menő turisták ma azzal a benyomással távoznak, hogy itt zsidókat szoktak lőni a Dunába. Magyarán, igazi öngól ez az „emlékmű” nekünk. Hacsak nem egy korábbi lövöldözésről emlékezünk meg e cipőkkel. Olvastam Váry Albert, volt koronaügyész-helyettes könyvéből nevekkel és adatokkal alá

támasztva, (A vörös uralom áldozatai Magyarországon), hogy Kun Béláék rendszeresen lőttek Dunába magyarokat, amikor a Lenin-fiúk éppen nem kapásból akasztottak tökéletesen bűntelen magyarokat ahol érték Pesten is, vidéken is. Itt is visszacseng a talmudi parancsa szabad fordításban: A gójok legjavát öld meg.

   A nemzetállam építésével, a nemzettudat felébresztésével tehát nehéz körülmények között próbálkozunk. Egészen biztosan kiérdemlem a továbbiak említése miatt a sárga földig való leantiszemitázást, de tiszta képet nem lehet felvázolni sunnyogással és politikai korrektkedéssel.

   Van a könnyen felismerhető szabályszerűség, hogy egy közösen vallott eszme és hit nemzetet képes teremteni. De van egy olyan sarkalatos igazság is, hogy egyik eszme sosem képes megérteni egy másikat, hiszen minden eszme kerek egész, és önmagán belül értelmes és teljes, és egyik sem hajlandó a másiknak alávetni magát, mert az önfeladását és megszűnését jelentene. Volt, hogy a komputernyelvek összeegyeztethetetlenségét hoztam föl példa gyanánt az eszmerendszerek össze egyeztethetetlenségére. És valóban, a Microsoft sose fogja megérteni a Linust, például, és fordítva. Legfeljebb csak egy agyafúrt közvetítő program segítségével, miközben mindkettő megmarad annak ami. Olyan lényegében közös magvú eszmerendszerek is kibékíthetetlenek, mint a katolicizmus és a protestántizmus, vagy a síita és a szunnita mohamedanizmus. Mindkét félen ugyanarról az egy szem Krisztusról, vagy ugyanarról az egyetlen Allahról van szó, csak egy kicsit másképpen, és ez a „kis másképp” az a nagy valami, ami halálosan nem összeegyeztethető.

   Ilyen ostoba tud lenni a világ.

   Magyar viszonyokra visszatérve, van a természetéből adódóan őskeresztény eszmei eredetünk, több ezer éves sajátos erkölcsi-és morális alapállásunk, aztán van a katolikus eszmerend, ami az előzőt legszívesebben felnégyelné Koppány módra, és van nálunk egy számarányát tekintve is jelentős másféle eszmerend, ami a Talmudban fogalmazódott meg. Az egyik magáról a nemzetállamot építeni akaró magyarról szól, a másik a megvariált katolikus magyarról, és végül a zsidókról, akik egy része asszimilálódott, sőt annyira, hogy például Izrael állam megszületésekor az emberállaggal való feltöltésére nem volt kívánatos a magyar zsidó, mert túlságosan beolvadt és kényelmes, de van mégis egy hányaduk, amely lélekben örök „türelmetlen” és szorosan és lényegében talmudi eszmevilágban él ma is. Szám szerint a magyarországi zsidókról, mint kisebbségről van szó, (noha nem kisebbségnek nevezik magukat, mert az más szintű jogokat vindikálna), de képességeit és hatását nem lehet éppenséggel kisebbséginek nevezni és éppen a történelmi hatása miatt nem. Szerepük ugyanis jelentős volt, és mindig negatív. Visszapillanthatunk egészen a muhi pusztai csatával kapcsolatos szerepükig, Buda török által való elfoglalásáig, és ameddig akarunk, pozitív, nemzetünk melletti kiállást részükről nem találunk, de ennek az ellenkezőjét annál inkább. Oda álltak mindig, ahol az érdek és a pénz volt. És történelmet csináltak.

   Rovásunkra.

   A Kun Bélával fémjelzett patkányforradalom volt az újabb történelmi időkben a legborzalmasabb történelmi eseményünk. Közvetlenül a lenini forradalom világot sokkoló sikere után létrehozni Európa mértani közepén, azaz országunkban a kommünt példátlan esztelenség volt. Megnézzük a „forradalmi” kormány tagjainak a névsorát, és ámulunk, hogy ez lehetséges lehetett nálunk. Nem az agyalágyult és áruló Károlyi gróf hibáztatható a kommün létrejöttéért, hanem a „névsor”, az a bámulatosan egyöntetű és fajtiszta vezetőség, amely hónapokig kedvére vérengzett országunkban és hangoztatta, hogy „végre van saját hazánk!” Eredménye persze, ismeretes. Felzúdult Európa, szomszédaink összehangoltan beözönlöttek hozzánk, leverték a „forradalmat”, azaz a legőrültebb vállalkozását, és már mehettünk is Trianonba tudomásul venni, hogy az őrültek országát feldarabolják, nehogy ilyesmi még egyszer előforduljon. Azóta vagyunk akkorkák, amekkorák vagyunk.

   Történelmet csinált az a névsor, és az az eszme, amit képviseltek.

   Eddig úgy hangzik ez, mint a zsidóellenesség rossz ízű röplapja. De valahányszor zsidóságról, vagy bármely más izmus követőiről beszélünk, tudni kell a különbséget az általános és az egyedi között, a tipikus és az egyéni között. Vannak és voltak nagyszerű zsidóink is. Teller Ede hangoztatta, hogy csak egy nyelv van, kérem szépen. A magyar. Hasonlóképpen vélekedett Neumann János, világhírű fizikus is: Amit elértem, kizárólag a magyar nyelv logikájának és struktúrájának köszönhetem. (Gyors fordításban). És még sokáig sorolhatnánk azoknak a hosszú sorát, akik zsidónak születtek, de túlnőttek a talmudi törzsi nacionalizmuson és nem kikeresztelkedtek, hanem fölismerték, hogy van egy tágabb és tisztább világ. Tudományos életben, vagy akár köznapi szinten is. Nem kellett, hogy asszimilálódjanak, hiszen tudták magukról hogy magyarok.

   A Rákosi-Gerő-Apró-Farkas Mihály... stb. kormány (ez is kiad egy rémes névsort) idején sem csak szoros szervilizmussal kötődött országunk a Dicsőséges Szovjetunióhoz, hanem Népbíróságok erejével akasztottak naponta magyart, politikust és közembert egyaránt az intézményes internálásokon kívül. A középosztályt kipusztították, vagy „csak” tönkretették kitelepítésekkel, és úgynevezett B-listázással az úgynevezett osztályidegenség fogalmának bevezetésével. Mondom, a gójok legjavát öld meg.

   Elképesztő munkát végeztek a nem magyar eszmeiségűek.

   Az antiszemita cím rám fogásának lehetősége ellenére sem tudom megállni azt a megállapításomat, hogy mint nép, a zsidó NEM államteremtő. Ezt sem mondta ki még ilyen egyszerűen senki, de mégis igaznak látszik, hiszen hiába van nagy népi eszméjük és államuk, hiába tartotta őket például az USA állig felfegyverkezve a legmodernebb fegyverzettel, hiába van atomfegyverük, hiába akarják uralni a térségüket, Izrael nem látszik fenntarthatónak. Ez a körülmény, mármint az, hogy nemzet csak eszme fundamentumán jöhet létre, továbbra is érvényesnek látszik, hiszen létrejött egy Izrael állam. De tudni való az is, hogy nemzeteszméket nem lehet előre megszövegezni, szinte előírni, sőt leírni sem lehet, sőt nem is szabadna, mert az kockázatos. A Talmud pedig különlegességet hirdető és különlegességet tanító ÍRÁSOS hitvallás. Alapmotívuma a kiválasztottságra hivatkozás és az, hogy a nem zsidót nem lehet embernek nevezni, vagy az, hogy a gójok között egy sincs aki embernek nevezhető (gyors fordításban). Nos a nos, ez -kockázatos.

   Miért kockázatos?

   Azért, mert a nemzeteszme voltaképpen a nép minden tagja lelkében élő felfogás, ami a történelem folyamán alakul ki, mint sajátosságot összefoglaló komplexum, és voltaképpen nem más, mit a nemzet leíratlanul is, tanulatlanul is tudott önarcképe. A kockázat ott van, hogy ha egyvalaki nem csak úgy hiszi, hanem le is írja, hogy ILYENEK VAGYUNK, előbb-utóbb, de holtbiztosan akad valaki, aki azonnal megtoldja, és következtet valahogyan úgy, hogy: ilyenek vagyunk, tehát mindenkinél különbek vagyunk. És a Talmud pont ezt a toldást követi el. Így tehát szerinte és követői szerint az arab, vagy simán csak a mohamedán, vagy keresztény nem ember, de senki más sem ember, csak ők. A világba szétszórtan a zsidó, és környezetében Izrael is ezzel az attitűddel él, és semmi csodálatos sincs abban, hogy környezete számára ez tűrhetetlen.

   Az, hogy nem államalapító a zsidó, mint nép másnak is motoszkált már a fejében. Példaképpen Benjamin Franklin, Amerika egykori demokrata elnöke, föltaláló, politikus és legmagasabb fokú szabadkőművest idézhetjük. Egy beszédében 1789-ben a kongresszus előtt mondta: „... Több mint 1700 éve a zsidók ajvékolnak szomorú sorsukról, hogy száműzöttek lettek saját hazájukból, amit Palesztinának képzelnek. De uraim, a világ ingyen adta nekik ezt a földet? Mert akkor is találnak valami okot arra, hogy nem térnek oda vissza. Miért nem? Mert vámpírok ezek, és vámpírok képtelenek élni vámpírokon. Nekik más népek kellenek, nem a saját fajtájuk. Ha nem zárják ki önök az Amerikai Egyesült Államok alkotmányából (őket), akkor kevesebb mint 200 év múlva ide fognak rajzani olyan nagy számban, hogy ők fognak dominálni, fölzabálják földjeinket, kormányunkat megváltoztatják, amiért Amerika népe vérét ontotta, áldozta életét, földi vagyonát, és veszélyeztetni fogják szabadságunkat. Ha nem rekesztik ki a zsidókat ma, akkor 200 éven belül leszármazottaink lesznek a zsidók rabszolgái, míg ők bankjaikban elégedetten számolják pénzüket, kezüket dörzsölve. Figyelmeztetem önöket, akkor az önök unokái fognak bennünket átkozni sírjaink hantja fölött”.

   Erős szavak ezek. Azzal a felismeréssel, hogy csak idegen népek között tudnak a maguk módján igazán élni, ami nincs messze a véleményemtől, hogy nem államalapító népről van szó, hiszen nem úgy sikerült Izrael sem, ahogy kellett volna, és a jelek szerint a haszidok sem és a világzsidóság fejei sem örülnek a bajkeverő Izrael létének. Elképzelhető, hogy alkalmas pillanatban ejteni fogják az „ígéret földjét”.

   Egy másik érdekes amerikai elnöki vélemény is figyelemre méltó. Thomas Jefferson elnök (1801-1809) mondta, hogy „... Ha a az amerikai nép valaha is megengedi a bankoknak, hogy azok intézzék a pénz kibocsátását, a bankok és a korrupciók tovább szaporodnak majd, és megfosztják a lakosságot minden vagyonától egészen addig, míg gyermekeink arra ébrednek egy napon, hogy otthontalanná váltak azon a földrészen, amelyet apáink megszereztek”.

   Nos a dollár kibocsátása privát bank kezében van, némi állami ellenőrzés alatt (FED), de Amerika

nagyon zavarban van, ha firtatja ma valaki, hogy hol van a dollár aranyfedezete. Egyesek szerint eltűnt. Mások szerint itt is van egy kicsit, meg amott is, de nehéz tisztán látni ebben a tekintetben, hacsak nem figyelünk föl arra, hogy a dollárban a világ bankjai és nagyon sok ország már nem bízik. El tud tűnni egy aranyfedezet, mit a pinty. Az Angol világbirodalom is el tudott tűnni. Amerika is meg fog szűnni, mint világhatalom. Vámpír lenne a pénzvilág?

   A keveredések nem mindig sikeresek, hiszen a nemzet egy zárt egység, és már logikailag is furcsa azt hinni, hogy kéttősség, vagy hármasság, vagy sokféleség egységet tud jelenteni. A többarcúságból inkább furcsa dolgok tudnak kisülni, mert megvan a lehetőség arra egy több komponensből álló államban, hogy az egyik komponens dominanciát szerez magának, és félreviszi a nagy egészet.  

   Nem lett volna semmi baj azzal például, hogy a hercegségekből, grófságokból és más lokális országocskákból Németországgá áll össze a germánságnak ez a része, de nem kellett hozzá történelmileg hosszú idő, hogy kialakuljon köztük az übermensch elmélet, azaz a mindenkinél különbek vagyunk, tehát legalábbis Európa vezetésére vagyunk predestináltak. És kész is volt a második világháború egyik fontos oka. Tehát nem az a baj, hogy itt-is-ott-is vaskos hazugságot hirdet önmagáról és önmagának egy nép. Hiszen kit érdekel a hülyeség. De ha valakik által pontokba szedetten, megírva vagyon, hogy ilyenek vagyunk, tehát különbek vagyunk, okmány

és jogcím teremtődik ez által a legvéresebb vérengzésre is. Hitlerék leírtak ezt a tutit. A zsidók is a maguk übermensch teóriájának írott okmányában egyesülnek. Ebben a tudatban nőnek föl, ez a tudat teszi őket MÁS-sá, „kiválasztottá”, tehát bármire feljogosítottá. A japán sem éppen igaz önarcképet alkot maga magáról: nem kevesebbet állítanak magukról ugyanis, mint azt, hogy „Isteni faj vagyunk”. Nem csekélység ez. Bár ezt legfeljebb csak a szép japán lányokról tudom elképzelni.

   A fajelméletek eleiben csodát is tudnak művelni, de törvényszerű a fajelméletek és a követőik bukása. Szerencsénkre, ott még nem tartunk, hogy mi magyarok megtoldanánk az „ilyenek vagyunk”-ot azzal, hogy tehát különbek vagyunk, hiszen a szívünkben élő tényleges önarckép a sok történelmi hányódás és külső befolyás következtében nem tisztult le még, és szerencsére nem íródott meg egy indoklás pontokba szedetten.

   „Nemzetállamot építünk”, de különös összetételünk ellenére tennénk ezt, és ez egy kicsit aggasztó. Addig stimmel, hogy mindenkiért felelősséggel tartozunk, akit magyarnak tudunk, (azaz nem csak annak mondja magát) tekintet nélkül arra, hogy melyik országba kényszerült élni, de nemzetállam csakis nemzeteszmére épülhet, arra a le nem írható tudatbeli komplexumra, ami magától értetődő egy húron pendüléssel, természetes összekacsintással jellemezhető. A lélek mélyén él az identitástudat. Ez a lélek mutatkozott meg néhányszor. Például 56-ban, vagy éppen a Békemenetünk alkalmával. Vagy ez az identitástudat él a lélek mélyén, vagy más. Amikor arról értesülök, hogy ha szorul ott a kapca, és hajlandók vagyunk egy fél millió izraeli menekülő befogadására, hümmögni kezdek. Ha a Talmuddal megalapozott lélek a saját vágyva vágyott hazájában befuccsol, azzal bajos lenne evidens módon összekacsintanunk. Rossz nemzetállamépítési felfogás ez. Az is, hogy a legkülönfélébb és színű menekült befogadásával gondoljuk magunkat erősebbé válni. Sima ostobaság ez. Ugyanakkor, bár ez pont nem része a nemzetállam építő elképzelésünknek, ridegen kizárjuk a folyamatból például a Magyarok Világszövetségét, noha a nemzeteszmét képviselik, mellettünk, értünk vannak és harcolnak.

   Ki érti ezt a haragszomrádot?

   És hogy egy kisebb dolgot említsek, a magyar történelmet úgy tanítjuk ifjúságunknak, ahogy azt   osztrák pennával írták meg nekünk. Mitől áll meg az ész, ha nem ettől. Ugyanúgy, a finnugor tanszék is azt a „tudományt” csepegteti a fejekbe, amit Hunfalvi és Budenz kotyvasztott össze bennünket jött-ment halász-vadász gyűjtögető senkiházikra lealacsonyítva. Minden más nyelvi és származáselméletet, amit nem is mi, hanem jobbára idegen és igazi tudósok dolgoztak ki, tilos tananyagunk részévé tenni.

   Megy itt kérem nagy koloncokkal a nyakunkban a nemzetállam építés, csak azt nem tudja az ember, hogy mikor lesz ebből így nemzetállam, és milyen lesz az. És hogy lesz-e belőle igazi magyar nemzet egyáltalán.