Emlékszünk, hogy amikor 55, szinte népi táncosnak öltözött lelkes magyargárdás hazafit avattak, azonnal a fél világ sajtómocska ömlött Magyarországra antiszemitizmusról, nácikról és hasonlókról fröcskölve. Rögtön Tom Lantos amerikai szenátor is megjelent, mintha hívta volna valaki, és nem azért jött, hogy (mint túlélő) virágot helyezzen el Koszorús ezredes emléktáblájánál (köztudott, hogy a pesti gettót Horthy utasítására körülvette Koszorús ezredes a páncélos ezredével, hogy a németek ne vihessék ki a zsidókat az országból), hanem nyüzsgött, ágált, rágalmazott, fasisztázott és terroristázott. Amerikában sem képviselt vagy hangoztatott rólunk, „utolsó csatlósokról", hízelgőbb dolgokat. Sajtónk uralkodó (és csapni való) része is úgy viselkedett, mintha ez a bizonyos Tamás bácsi mondta volna neki tollba a maga eszement igéjét.

   Kellene már egy törvény arra, hogy sem belföldön, sem pedig külföldön ne lehessen gyalázni a magyarokat büntetlenül. Már az elektronikus sajtóban is leledzik (ha még megvan egyáltalán) egy honlap, amely a magyar antiszemitizmus elleni polemizálás szándékával indult. Nagyon meg is lepett engem ennek a honlapnak a létezése és létrejötte. Ugyanis nem tudom, kinek van rá szüksége. Kiderül ugyan a bevezető üdvözletéből egyebekben az, hogy „Célunk, hogy mértékadó fórum legyünk mindazoknak, akik tájékozódni kívánnak ebben a bonyolult kérdésben", ám nem csupán a nyelvezet sántít egy kicsit ebben az alapozó mondatban, hanem az egész. Ugyanis nem kérdésről van itt szó, hanem témáról, vagy tárgyról, és az antiszemitizmus, mint jelenség egyáltalán nem bonyolult. Ha akarunk, annyit csacsoghatunk róla, amennyi bele fér, honlapot is csinálhatunk hozzá, de a lényeg roppan szimpla: van egy nép, amely állandóan, mindenütt és mindenkor ellenállásba ütközik, mert a világ legcsodálatosabb módján tökéletes egységet képez: a nemzettudat, a vallás és a faj példás egységét, csakhogy ez a nép mindig, mindenhol más nemzetek közegében élt és él a maga felfogása szerint, vagyis más-más vallású, fajú és nemzettudatú közegekben, ráadásul egy parancs hatalma alatt: nem beolvadni, nem mássá válni, mint amik vagyunk. Nem is lehet mást elvárni így, mint ütközést és különböző fokú ellenállást. Természetes jelenség ez (Herzl szerint is), sőt az az igazság, hogy feloldhatatlan és megoldhatatlan ez a jelenség. Ha csak vallásról, speciális liturgiáról vagy éppen speciális fajról volna szó, könnyen elképzelhető lenne egy viszonylag háborítatlan együttélés, de lényegében tudati dologról, nemzettudatok ütközéséről van szó, és nem kell hozzá kilenc gimnázium, hogy megértsük: a nemzettudatok végérvényesek és másikkal éppen annyira össze nem egyeztethetőek, amennyire két különböző "nyelven" írott szoftver sem képes megérteni egymást.

Érdekes módon, a politológia nevű humbug, azaz áltudomány, alig említi a nemzettudatot, mint sajátos fogalmat, vagy valamit, amivel egyáltalán számolni kell, noha nemcsak nemzetet összetartó, sőt meghatározó tényező a nemzettudat, hanem tökéletesen elpusztíthatatlan is. Másikkal össze nem egyeztethető és elpusztíthatatlan! Az utolsó, amit képes feladni egy ember vagy egy nemzet, az a nemzettudata, tehát ez a soha hivatalosan meg nem fogalmazott fogalom sokkal alapvetőbb semhogy szőnyeg alá lehetne söpörni. (Ámbár egyebet sem tesznek, mint söprögetik a szőnyeg alá). Tudtommal én vagyok az egyetlen, aki részletesen és meglehetősen alaposan tárgyalta, sőt meghatározta a nemzettudatot, mint olyat, könyvemben, a Kaktuszvirágokban. (Szőnyeg alá is söpörték a könyvet).

Mit tegyen tehát egy különös nemzet (ámbár minden nemzet történelemben formálódott különlegesség), ha az őt meghatározó nemzettudat alapján mindig kisebbségben van, mindig ellenzéki, mindig nem kívánatos a befogadó közegben? Vagy, mit tegyen a befogadó közeg, ha a befogadott teljesen és végérvényesen másfélének tartja magát a maga nemzettudatának megfelelően?

   Nincs kezelhető mód vagy recept, nem volt soha és nem is lesz erre. A nemzettudatok alaptermészetéből adódóan. Hitler fizikailag akarta ezt a különleges nemzetet likvidálni.

   Nem lehetett.

   Ma a befogadók nemzettudatát silányítják a befogadottak minden eszközzel, és ez sem jó, vagy egészséges, vagy végleges megoldás.

   Vannak dolgok, amelyekre nincs megoldás. Ez is az. Ugyanis semmiképpen sem várható el az abszurditás, hogy egy nép, akár a zsidó, (vagy muszlim) akár a befogadó feladja a maga nemzettudatát, mert lehetetlen dolgok is vannak a világon.

   Ez is az.

   Marad tehát a súrlódás, az összeegyeztethetetlenek permanens viszálya, ami csöndes, lappangó, vagy harsány. És marad az is, amit antiszemitizmusnak nevezünk, (ámbár nincs rá igazi definíció). mármint a nemzetek hosszú sorában, amelyben, legyünk őszinték, Magyarország talán a legkevésbé szélsőséges. Miért is menekült közénk annyi zsidó (a fasiszta?) Horthy uralkodásának idején is, miért kívánkoznak ide még többen ma is, miért kedvez a zsidóknak nálunk a gazdaság, a politika, a törvény, stb.? Nem rossz ország ez zsidóknak.

   De! Sajnos nem csak a nemzettudat alakulhat ki egy nép lelkében a történelme folyamán, hanem éppen úgy defektek sora is létrejöhet. Ilyen defekt például az üldözési mánia is, ami (érthető módon) annyi üldözés következtében alaposan kialakult (sőt már--már genetikussá vált) a zsidóságban, és ami, sajnos, gyógyíthatatlan. Honlapos csacsogás és szócséplés, sajtóbeli és közéleti acsarkodás és szemétkedés ellenére is gyógyíthatatlan. Vannak terápiák, holmi gyógyszerek is vannak rá, de az az igazság, hogy gyógyíthatatlan az üldözési mánia.

   A befogadó nemzetnek tehát ráadásul ezt is tűrnie kell? Szerintem aránylag elég jól tűrjük, különösen, ha nem törnek állandóan borsot az orrunk alá lantosok, kertészákosok, újságok, honlapok, tévé műsorok, politikusok és más haszontalanok, vagy éppen egyszerű zsidók, akik viselkedése, különállása, kiválasztottság-tudata gyakran bicskanyitogató.

   Miért nem alkalmazkodnak hozzánk valamelyest, legalább a békesség kedvéért? Ámbár, az alkalmazkodás sem megoldás, legfeljebb kényelmesebb mindkét félnek.