Ebben a politikailag korrekt világban gyakran nagyon különös embernek érzem magamat, sőt a sorból alaposan kilógónak is.

Nem ismerek ugyanis olyat, hogy politikailag korrektség. Új fogalom ez, én meg régi fogalmak szerint élek.

Leírom például a szót, hogy arab, és a világon semmi különöset nem érzek, nem rebben egy csomó apróság össze a gyomrom táján, hiszen azt mondani, sőt leírni, hogy arab, az annyira egyszerű, mint azt leírni, hogy eszkimó. A zsidó szóval viszont már bajok adódhatnak. Nem nálam, mert azt is úgy írom le, ahogy például a portugált portugálnak nevezem. Hanem a külvilág, ez a politikai korrektségre és hisztis érzékenységre átváltott világ lett hajlamos némi berzenkedésre. De én akkor is zsidónak nevezem a zsidót, portugálnak a portugált, eszkimónak az eszkimót, norvégnak a norvégot, almának az almát, dinnyének a dinnyét. Úgy érzékelem, lassan már hatni kezd az embereken egy lehetséges külső nyomás. Azaz, illene, hogy hasson rám is, de nem hat. Valahogyan az istennek sem hat.  Meglehet, hogy nem bennem van a hiba, mert ha lenne, azonnal igyekezném is kiköszörülni, de nincs köszörülni valóm ebben. Sokkal inkább azokban a fejében vannak hibucik, akik a zsidó szó olvasásakor akaratlanul is majdnem a büdös zsidó szóösszetétel veszedelmes közelségét érzik, és  jaj istenem, legalábbis majdnem-majdnem és ajle mitt vajle, akkor is ha tényleg csupán egy sima, alapértelmű, egyszerű szóról van szó. Vannak ilyen beidegződések. Másoknál. Sokaknál.  Vagy veleszületett, vagy másként beidegződött paranoia ez. Én meg egyáltalán nem vagyok paranoiás, elég nekem a sima magyar nyelv a szavak alapértelmével, mások meg érezzenek bele, vagy mellé, vagy elé, vagy után amit akarnak. Nem vagyok pszichiáter. Majd ha az leszek, ki fogom elemezni az ilyen gubancokat. Egyelőre más dolgom van.

De nem csak ez az a szó „csiklandós”. Itt vannak Amerikában a négerek, például. Egyik ausztráliai magyar ismerősöm látogatóba jött New Yorkba, és a reptéren a fekete hivatalnok valamit kifogásolt a papírjaival kapcsolatban. A Magyar csak értetlenkedett, mert szerinte minden rendben volt, útlevél, vízum... „Mit akar ez a Negró”?  - kérdezte félhangon a mellette álló barátját. Erre a fekete fölkapta a fejét. Ölni tudott volna a szemével. Miért? Mert az ausztráliai magyar nem tudta, hogy ez itt csúnya szó, ugyanis African American a feketék korrekt titulusa. Hogy bonyolultabb legyen a dolog, más egyáltalán nem, de ők maguk nyugodtan nevezhetik magukat Negrónak is ha akarják, sőt van egy Negró Egyetemük is. Vagyis, ha más mondja, az nagyon sértő, ha ő mondja magáról, az nemes hangzású.

Meg lehet bolondulni.

Elvittem nemrég az órámat javíttatni az ügyes kis oroszhoz. Beszédén mindig érezni lehetett az oroszos akcentust. Remek szakember. Hogy kedveskedjem neki, mondtam, úgy hallom, te orosz vagy. „Én Oroszországból való vagyok”- mondta pontosítás végett, és nem folytatta, mert szerinte, mindenki láthatja róla, hogy zsidó, nem pedig orosz.

„Érzékeny” pontok ezek. Egy kollégám a Szovjetunióból való volt. Nagy tudású mérnök. Az ottani oktatás ugyanis remek szakembereket termelt minden vonalon. (Sztrókot szenvedett szerencsétlen feleségemet is egy Wejnstein nevű „orosz” pszichiáter nő hozta rendbe. Tudásával többet ért, mint az egész New York-i Mount Sinai csúcskórház úgy mindenestül). Ez a mérnök nem kertelt. „Nem, nem orosz vagyok, hanem zsidó” - mondta egyszerűen. És igaza volt, ha úgy tudja magáról.

Nem mindenütt találkozunk ilyen egyenességgel. Hallottuk valakitől is Magyarországon az egyenes kijelentést, hogy nem magyar vagyok, hanem zsidó? Nálunk olyan ez a szó, mint a Negró Amerikában. Ha egymás között ő nevezi magát zsidónak, az más. Ha te mondod róla, akkor „zsidózol”.

Jó kis agyatekertség.

Ez a terjedő politikai korrektségi járvány lassan már oda vezet, hogy kerülni kezdenek az emberek bizonyos egyszerű szavakat, „vigyázni” kezdenek, nehogy valakik megsértődjenek.

Megsértődjenek?

Miért sértődnék meg például én, ha valaki magyarnak nevezne!

Nem kényelmes a paranoiásokkal való mindennapos érintkezés. Nem kényelmes így a világ.