A nagy öreg dörmögése

Érdekes volt a roppant mozgalmas beavatás előtti napokban a Trump toronyban Trump és a meghívott Kissinger találkozója. A baráti beszélgetésben a politikai élet nagy öregje, Kissinger azon a különleges körülményen morfondírozott szinte magában, tétován, majdnem fejét csóválva, hogy itt van ez az új elnök, és szemlátomást nem lehet rajta fogást találni, ugyanis nem volt részese a politikai életnek, nincs semmilyen irányban elkötelezettsége, nem tagja egyetlen politikai érdekközösségnek sem,saját erőből és formabontó ügyességgel jutott el addig, ameddig eljutott, tehát, majdnem kimondta ahogy gondolta: számunkra, azaz a politikai erőtér számára nem könnyen kezelhető az ilyen, ahogy az egész választási harcban sem volt kezelhető.
Jóformán minden korábbi elnöknek volt gyönge oldala ugyanis, tehát sebezhető volt, tehát kézben lehetett tartani a sorsukat. Obama például nem Amerikában született (így sose lehetett volna elnök),
a hírek szerint csak hamisított születési anyakönyvi kivonata volt. Nem hitte volna, hogy az elnök többnyire csak egy végrehajtó igazgató itt. Bele is őszült abba, hogy parancsokat kellett végrehajtson egész idő alatt. Egy nem igazán amerikai muszlimmal és feltételezett okirat hamisítóval könnyű volt azt csináltatni, amit a háttérhatalom akart. És akart is egy sor nagyon rosszat a világ sok pontján. Kissinger sejtelmes dünnyögéséből jól kiérezhető volt, hogy az irányító háttérhatalom beszél belőle. És hogy ne lehessen félreérteni, ejtett néhány figyelemre méltó szót arról is, hogy „kezelhetetlen” elnököt hosszadalmasa alkotmányos módszerekkel is el lehet mozdítani a posztjáról, de van gyors módja is. (Lásd Kennedy esetét, például). Nagypapásan morfondírozva, csöndesen, diplomatikusan, de félreérthetetlenül fenyegette meg ezzel Trumpot az öreg politikai róka..
Aztán Amerika elnökké választotta Trumpot, beiktatta, majd elképesztő energiával már elkezdte a „kezelhetetlen” elnök lépésről lépésre a választási ígéretek valóra váltását, ami nem nagyon váltja ki a háttérhatalom tetszését.
Érdekes lesz egy tiszta kezű, igazi elnöknek és egy elég sötét háttérhatalomnak a harca. Akár nagyon véres is lehet.