Keszelyi István esete tipikus is, meg nem is, de tanulságos. Ötvenhatban jobbnak látta disszidálni, és nagyon helyesen is tette, mert túlságosan altív volt a forradalom idején ahhoz, hogy utána ne akasszák föl. Nagyszerű magyar volt. És jó költő. Párizsban élte azt az életet, amit hazátlanná váltak  egy része élt. Alkalmi munkák, meglapozatlan egzisztencia... De nagyszerű verseket írt, közölték is költeményeit, szerették is a magyarok, kivéve talán az ugyancsak párizsi magyar irodalmi folyóirat sznob csapatát. De verseskötete megjelent, sikere is volt, lefordították franciára is. Nem kereste, de végül tipikus párizsi költőre jellemzően jóformán kegyelemből kapott egy öregasszonytól szállás: padlásszoba, zéró komfort, de majdnem ingyenes.  Művészek, zsenik, bohémek általában nem sokat adnak a külsőségekre, hiszen a maguk belső világában élnek, és ott bévül -rend van. Nélkülözésben, nyomorban ugyan, de odabent, a szívben és odafönt a fejben rend van és harmónia.

A sors azonban megviccelte. Szerelembe esett, méghozzá tartósan egy lányba, és a lány anyává, ő pedig apává vált. Szerencsére nem a padlásszobában kényszerültek családi életüket folytatni, mert az ifjú asszony ennél stabilabb helyzetben volt: apjának ugyanis volt egy kis vendéglője. A boldog apa és költő élettörténetéről a barátok azt mondják, hogy nagyon jó apa volt, nagyon hűséges férj,  és azt, hogy Pista egy idő után kigömbölyödött, és előbb alig, végül pedig már egyáltalán nem írt verseket többé. A saját világából a tényleges világba jutott át, amelyben nem annyira a szív és az elme rendje az uralkodó, hanem a külső rend, a polgári, a „rendes”. Így, polgári módra beilleszkedetten is halt meg fiatalon egy szervi betegség következtében.

Nietzsche mormogott valami hasonlóról egyszer. Azt mondta, hogy ismert néhány jó koponyát, akik megházasodtak, polgárrá váltak és mint filozófusok, semmi sem lett belőlük. Hemingway is mondott egyet-mást, aminek a lényege voltaképpen a belvilág és a külvilág nehezen összeegyeztethetőségéről szól. Szerinte, az író élete csak a saját világában lehet teljes. Ha sikeres lesz, az bizonyos értelemben veszélyes fordulat. Ugyanis a „siker” zajjal jár, forgatagos elfoglaltsággal, interjúkkal, felolvasásokkal, közszereplésekkel, ünnepeltetésekkel, és ez megzavarja, néha le is állítja a belső folyamatokat. Ha elkezdik ünnepelni az írót, utána már nem lesz olyan jó, mint előtte volt. Hacsak nem vigyáz magára nagyon komolyan.

Nos, neki megvolt a maga védekezési módszere. Csinos floridai háza tövében, még a régi, rabszolgatartó időkből egy egy emeletes kis szolgaház állt. A felső emeletét kimondottan félrevonulási fészeknek rendezte be. Nagy mű elkezdése előtt ő, a nagy piás, két hétig is szárította magát, azaz nem ivott alkoholt, ami nagy dolog volt tőle. Sőt, a kis ház bejáratát zárva tartotta, csak az inasának volt hozzá kulcsa, aki felvitte neki az ebédet és á vacsorát, letette Hemingway ajtaja elé, és lábujjhegyen eltűnt. Ő maga sem használta a bejáratot, hanem (lám, legtöbb művész dilis egy kicsit) a nagy házból az alkotófészekbe egy deszkapallón át jutott be. Aztán, behúzta a pallót.

Ennyire volt neki fontos, hogy saját világát senki és semmi se háborítsa. Mert ha a saját világot valami megzavarja, nem lesz ugyanaz többé.

Művészek és gondolkodók tudják legjobban, hogy két világ van. És a belső az igazibb. A külső legjobb esetben is csak szalonképes, ha nem éppen közönséges és haszontalan. Élni a belső világot?

József Attila szerencsétlen volt, ami az életkörülményeit és életvitelét illeti, de voltaképpen nagy szerencséje volt abban, hogy nehezen viselhető modoránál fogva tökéletesen alkalmatlan volt társadalmi közszereplésre. Önmaga világába kényszerült tehát, és csodás volt az a világ, olyan lehelet könnyű verssorok keltek életre ebből a világból, mint  ...A szellőzködő lágy melegben tapsikoltak a jázminok. Vagy versek, mint az Óda, vagy az A Dunánál, és rengeteg hasonló, amelyekben látnoki rend, égi tisztaság és harmónia szólalt meg. Mindennapjaiban ő úgyszólván állandóan és csakis a belső világban élt, ezért csetlett-botlott a külsőben, de ugyanezért is tudta elérni költészetével azt a magaslatot, amit Európában előtte is, azóta is kevesen tudtak megközelíteni.

Belvilág, külvilág... Van akinek sikerül kellő mértékben távol tartania magát az élet zsibvásáros felétől így, vagy úgy, van akinek nem.  Olyan ez a külső-belső világ, mintha minden alkotónak  megvolna a maga lelke-hullámhossza, hogy így fejezzem ki magamat, és a népnek is, amelyben él, sőt a világnak is megvan a magáé. Tehát a világnak is, a francia népnek is, a bolgárnak is, a montengraóinak is. És itt megállhatunk egy szóra. A csöpp montenegrói nép véletlenül, ha nem éppen törvényszerűen szült egy lelket, egy személyt, akiben a montenegrói lélek testesült meg.  Minden nép szül egy-egy ilyen lelket. Petőfi is ilyen volt. Ez a monenegrói lélek aztán verseket írt, és a kis népet csodálattal töltötte el, hiszen önmagára ismert a dallamban, a szavak varázslatában. Azóta is és ma is, mint imát rebegi magában a nép Nyegos verssorait. Persze, Európa minden nyelvére lefordították Nyegos vers-gyűjteményét. Magyarra is. Hegyek koszorúja címen jelent meg. Ovastam is, tetszett is, meg nem is nagyon. Azaz, inkább azt láttam, hogy nem nekem szól ez a dallam, ez a szikrázás, ez a lüktetés. Montenegrói kell legyen az ember, hogy ne csak verseket lásson bennük, hanem föl is kapja a lelkét és szárnyaltassa egy közegben, egy egyedi és gyönyörű közegben,  ami maga az illető nép lelke, dallama, szava. Hiába a fordítás tökélye, teljességgel csakis a montenegrói lelke gyúl föl tőle. 

 Hogy nagyon „költői” legyek: az alkotó lelkében megpendül a húr, és rezonanciát idéz elő. Aranynak, Petőfinek a lantja húrjára a teljes magyar nép rezonált és rezonál ma is. Adyt is az ős  napkelet álmodta létre nekünk. „Húrja” az őskeletig visszamenően magyar lelkekben rezonált és rezonál. József Attila húrja?.. Nos, számára nemcsak az volt  természetes, hogy a mindenséggel mérte magát, hanem, ha belegondolunk, ő felsőbb oktávon pengette húrját, így talán  éppen a Mindenségnek  kellett volna, vagy kellene (vagy egyszer majd fog) rezonálnia rá.

A magyar nyelven értőkön kívül, képtelenség elvárni, hogy világnagyságnak tudja majd őt a világ ma. Csodanyelvünk kétségtelenül mennyei szerszám és közeg a legfinomabb árnyalatok  könnyű kifejezésére, de egyben kaloda is a nyelvünk. A világ nagyjainak szerencséje az volt, (tehetségükön kívül), hogy világnyelven írtak, és jókat. De világméretű, általános ismertségük mégsem biztos, hogy egyben kiválóságot határoz meg. Puskin, Beaudlaire, Verlaine, Rimbaud és mások költészetének jó ismerői, ha magyarul is tudnának, nem valószínű, hogy József Attila költészetét ne világelsőnek tartanák. Láttam, olvastam, de nem élveztem egyszer sem magyar verseket angolul, vagy svédül. Ijesztően laposnak találtam őket. Nyelvi kalodánk színaranyból van, de kaloda. Mondhatnánk, következésképpen, hogy ezzel is számolnia kell a magyar költőnek, de ez csak amolyan vigéc-gondolkodás volna. Ugyanis a költő eleve nem árutermelő, nem bérmunkás, pláne nem sztahanovista, vagy pojáca, aki egyenesen sikerre törekszik. Arany János nagyon jól megvolt a szalontai provinciális félrevonultságban, és csak ott. Ady is maga belső világában, és csak ott, József Attila is a külvárosban és a Mindenségben... és csak ott.

Külső és belső világ... Szó szerint világok választják el a kettőt, és nem a sikereik, hanem a belső világuk az értékmérő.

Szegény Keszelyi... Talán sorsában az volt megírva, hogy át fog kényszerülni a szabályos,  „tisztes”, hétköznapi világba. Mint költő – kész is lett.

A hivatalából elbocsátott FBI igazgató, James Comey kérte és megkapta a lehetőséget arra, hogy  június nyolcadikán összefoglalja és elmondja a Kongresszus Oknyomozó Bizottsága előtt működésének történetét, ami végül állásának elvesztéséhez vezetett. Erre nem volt szükség, még kevésbé pedig arra, hogy egy vesztes a bánatát e magas fórum előtt próbálja elemezgetni. Kimondottan politikai szereplésbe csapott át a monológja és a felette kérdésekre adott válaszainak sora. Ez egyből ellenkezik akár egy volt FBI igazgató szereplésével is, ugyanis ez a roppan erős hivatal tökéletesen semleges és pártpolitika fölött álló intézmény kell legyen az igazgatójával együtt. Comey jelen szereplése is lényegében Trump elnök személyének beárnyékolását célozta, sőt, hovatovább Trumpnak, mint elnöknek az impeachmentjét, azaz törvény elé citálását és lemondatását szorgalmazta, mennyiben a keresztkérdések zuhatagára adott csavarintos jogászi válaszaiból világosan kitetszett.

Tump tömören összefoglalta, hogy miért menesztette Comeyt: mert nem végzett jó munkát. Egy elnököt semmi sem kötelez magyarázatra, hogy kit miért távolít el az adminisztrációjából. Az, hogy „nem végezte jól a munkáját” nagyrészt azt tartalmazza, hogy vizsgálatai során mindvégig és lényegében pártos volt az igazgató. Mint elterelő művelet, például hónapokig dolgoztatta apparátusát azon, hogy bizonyítsa, Trump azért nyerte meg a választást, mert hagyta, hogy Putyin befolyásolja az elnökválasztást. Az apparátus erre persze egy fikarcnyi bizonyítékot nem talált, ugyanis ami nem létezik, azt nem lehet megtalálni. Akkora marhaság ez a feltételezés, hogy még Trump esküdte ellensége, Obama is  mondta, semmi orosz befolyás nem volt. Viszont, a leterhelt  apparátus nem foglalkozott Hillary Clinton ügyeinek a kivizsgálásával, például azzal, hogy az USA uránjának húsz százalékát eladta Putyinnak zsebre, azaz a sokak szerint gyanús Clinton Alapítvány gazdagítására. Ha volt gyanús USA-Putyin kapcsolatra, az egyebekben ez volt, de erről és Clintonné sok-sok enyhén szólva gyanús ügyének kivizsgálását erős nyomásra ugyan néha elkezdte, Comey, aztán abbahagyta, elkezdte, majd abbahagyta, vagyis lényegében befolyásolta a választást, ha maga a választás Clintonnénak más okokból ugyan, de nem is jött be.  Comey ezen a meghallgatáson, vagy kihallgatáson mindenképpen azt akarta bizonyítani, hogy Trump több eseteben és több ügyben is hátráltatott, vagy megakadályozott „fontos” vizsgálatokat, mire Trump ügyvédje, Kassovitz, sikkeresen bizonyította, hogy Comey a válaszaival és vallomásaival egymásután rúgta magának a  az öngólokat, és nagyon is vád alá helyezhetővé tette magát.

Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna. Ez a sikertelenség persze nem azt jelenti, hogy a sajtó fősodra továbbra is ne Trump nem létező orosz kapcsolatairól trombitáljon, valamint arról, hogy Trump megérett a leváltására.

A világsajtó tele van hírekkel és álhírekkel, valamint hamis fényképekkel, és egyáltalán, ha el akar igazodni az ember a hírek egyvelegében, képtelenségre vállalkozik.

A megoldás ilyenkor az, hogy megnézi az ember azokat a körülmények, amelyek elkerülhetetlenül összeadódnak, mígnem egy világháború kitörésének a küszöbéig is eljutunk.

Elsőnek ott van a tény, hogy immár évek óta támadják Asszadot jobbról is balról is, szemtől szemben és orvul is. Hogy ennek mi lehet az oka, önmagában megérne egy tanulmányt, pedig elég egyszerű ez lényegében. Szíria több mint 2400 éve áll, mint belterjes, senkinek sem ártó ország, fővárosával Damaszkusszal, ami a világ legősibb, azaz 2200 éve folyamatosan benépesedett és élő városa. Olaja is van, és részt vesz a világ olajforgalmi üzletében, anélkül, hogy függne a háttérhatalom és a világ bankrendszerétől. Ez okvetlenül ellene szól.  Mellette ott van Izrael a maga néhány évtizedes létével és atomfegyverzetével, amely dominálja a régiót. Szíria pedig nem bizonyult dominálhatónak. Ráadásul, Szíriának területi követelése is van Izraellel szemben, mert a Golán magaslatot Izrael egyszerűen csak kisajátított minden nemzetközi egyezmények fittyet hányva. Ettől még meg lehetne a két ország egymás mellett, de Izrael nagyon szeretné, ha Szíria nem létezne, már az elhappolt terület okából is, de ennél egy mélyebb oka is van erre. Ugyanis Kaballás jóslatok szerint Izrael végét jelenti majd, az északról támadó medve. Az fogja elpusztítani. Szíria nem hasonlít medvére, de amint tudjuk a nagy orosz medvének, Putyinnak ott van az egyetlen jelentős külhoni katonai támaszpontja, és a kaballásokat ez nagyon tudja izgatni. A Kaballah egyébként  jósolt már mást is. Azt például, hogy Armaggedon, azaz Izrael végleges pusztulása 1986-ban fog bekövetkezni, ugyanis az Armaggedon szó betűinek számmisztikus összege 1986--ot ad ki. Tudjuk persze, hogy ez nem jött be. De a medve réme továbbra is elevenen él és rémiszt a kaballás-babonás izraeli nép lelkében. Akár így nézzük, akár amúgy, a lényeg az, hogy Szíria léte kibírhatatlan számukra.

Ehhez adódik egy másik érdekes dolog. Az ugyanis, hogy Trump kimondottan Izrael-barát, ami szíve joga, de vejét, azaz egyik tanácsadóját, Mr. Kushnert ennél sokkal mélyebb barátság fűzi nem csak Izraelhez, hanem személyesen magához Netanjáhúhoz, aki csak akkor nyugodna le egy kicsit, ha Szíriát elpuszítva látná, Asszadostul együtt.

Tudjuk, hogy Asszadnál nem jött be az első próbálkozás, az ugyanis, hogy minden kormánynak midig van egy ellenzéke, tehát ha meg akarom dönteni a kormányt, felfegyverzem az ellenzékét, és az majd szépen elkergeti, vagy lemészárolja. Asszad ellenzéke is megkapott mindent ehhez külföldről, csak éppen a kormány hadserege kiirtotta az ellenzéki erőket. Minthogy pedig Szíriának pusztulnia „kell”, ezután összeverbuvált zsoldosok vették fel ellene a harcot. Ne kérdezzük, kik finanszírozták ezt. De ez sem hozott győzelmet, tehát Obama és Hillary Clinton  bábáskodásával életre kelt az ISIS. Ez aztán pusztított és pusztít.

A másik szokásos csel a rémhír. Szaddamról is elterjesztették, hogy tömegpusztító fegyverei vannak, atomja, miegymás, amiből egy szó sem volt igaz. Kaddhafiról is terjesztették, hogy saját népét írtja, tehát emberbaráti kötelesség őt kinyírni. Sikerült is. De mit tegyen egy kormányfő, ha egyes törzseket a háttérhatalmak fölfegyvereztek, föllázítottak ellene! Visszalő.  Nagyon hatásos ez a csel is. És most ugyanezeket terjesztették Asszadról. Sőt egy kis vegyi fegyveres provokációval is próbálkozott  az ISIS, amit remekül rá lehetett fogni Assadra. Bár még az ENSZ is hangoztatta, hogy nincs Szíriának vegyi fegyvere. A sajtó viszont minden szócsövén hazudja ezt, sőt a hírszerzés sem mentes hamis információk adásától. Egy hír, hogy saját népét öli Asszad vegyi fegyverekkel olyan vérlázító, hogy ilyet Caligula sem tett volna, nem hogy ő. Viszont egy kisebb várost alaposan megbombázott Asszad, mert kiderült, hogy az ISIS hatalmas mennyiségű harci gázt tartott raktáron. Egy iskolaépület alagsorában.

Honnan szerezte az ISIS? Nos, kik küldték neki eddig is a tankokat, a fegyvereket, a lőszert? És a pénzt?

A szennyes és hamis hírverés némi családi sugallattal vegyítve sajnos Tumpot is megtántorította, és

elkövette az őrültséget, hogy Asszad egyik légikikötőjét 59 tomahawk rakétával szétlője. Ebből 23 talált, a többi nem. A politikailag veszélyes ebben az, hogy a légikikötőnek a másik fele az Orosz támaszpont része. Égi szerencse, hogy a tomahawkok nem találtak bele az orosz részbe, mert az már azonnali, rettenetes következménnyel járt volna.  De Asszadot nagy kár érte, Putyinnak pedig figyelmeztetés volt a támadás. A nehezen kiismerhető Trumpról azonban mindenki tudja, hogy nem szeret veszíteni és nagyon nem szereti, ha átverik. Kushner lehet, hogy megkapja Izrael lovagkersztjét a sikeres befolyásolás díjazásaként, de alig hihető, hogy ezután lesz neki alkalma ás módja Trumpot behúzni a csőbe.  Az amerikai sajtó  fősodra (a fősóder) továbbra is éljenzi Trump hősies rakétázását, az internetes sajtó elítéli Trumpot a balfogás miatt, Trump pedig hallgat, mint aki rájött végre, hogy becsapták. Na, és Netanjáhú   -kuncog a markába...

Van valami, bizonyos értelemben babonás és ostoba, másrészről pedig nagyon komolyan vett mese a Szíriával kapcsolatos összes esemény mögött. A Kabbalah is, vagyis az ősi bölcsességek tárháza olyan valami, ami a mélyen hithű zsidó lelkében már valósággal szervült szellemi iránytű. Milyen mélyen? Egykori kollégám és jó komám Chaim (csövezett is nálam Manhattanban), aki Tel Avivból évekre áttette székhelyét Amerikába, savanyúan sóhajtva, lemondóan említette egyszer, hogy közeleg a vég. Milyen vég? Hát az armageddon. Mi az, hogy armageddon? Hát, a végső harc, amiben Izrael elbukik és teljesen megsemmisül. Ez a VÉG!-monda. És 1984-ben már nem tervezett, nem a jövőre gondolt többé, 1985-ben keserűség érződött minden tettében, végül pedig, hogy lássa hazáját utoljára, visszament Izraelbe. Talán,hogy vele együtt pusztuljon el. A Kabbalah ugyanis vallásos keleti számmisztikával megállapította már régen, hogy az armageddon szó betűinek számértéke 1986-ot ad ki, tehát ez a végleges elpusztulás éve. Mondanunk sem kell, hogy kabbalah ide, kabbalah oda, ez nem jött be. De van egy másik éppen ilyen mélyen lélekben lakozó rém, az a misztikával gondosan megalapozott tudat, hogy Izraelt északról fogja megtámadni és elpusztítani a MEDVE.
Bizarr jóslat ez, ugyanis ott nincsenek medvék. Legalábbis addig nem volt, amíg az orosz medve nem telepedett be egy katonai támaszponttal Szíriába. Így már több értelme kezd lenni a jóslatnak. Mindemellett, minden misztikus indoklás nélkül ugyan, de valós tény, hogy kevés nép gyűlöli zsigerileg annyira a másikat, mint a zsidó és a szír. Ez már csak így van. A „természetes” gyűlölködésen túl a Golan magaslatot Izrael már régen elfoglalta Szíriától, és ez is ad az örök „szerelemhez” egy lapáttal. Van tehát feszültségből éppen elég medve nélkül is. Politikai eredménye a lélekben lakozó feszültségnek az, hogy Szíria rettenetesen útjában van Izraelnek. Mennyire? Annyira, hogy Izrael csak akkor nyugodhatna meg, ha Szíria végre egyáltalán nem létezne. Láthatjuk, hogy nagy ravaszul nem maga Izrael teszi tönkre Szíriát, hanem a létrehozott szélsőséges muszlim hívők, és Szíriai kormány háborúzásának következmény az, hogy máris alig maradt kő kövön Szíriában, mintha egy óriási történelmi mozsárban zúzták volna apróra 2500 éves kultúrájával és műemlékeivel együtt. Népének nagy része pedig elmenekült. De az elnéptelenedő romhalmaz is veszélyes az izraeli léleknek. Közbevetőlegesen az is enyhítene a helyzeten, ha kapitulálna Szíria, és végre egy „megfelelő”, vagyis globalistáknak engedelmeskedő bábkormány venné át a hatalmat. Sajnos, mutatkozik is némi hajlandóság erre a megoldásra, ugyanis Trumpnak a látszólagos nagy híve, a veszett kutyának is becézett Mattis generális máris vállalkozna arra, hogy ha kap százötvenezer harcost, elfoglalja Szírát szőröstül bőröstül. És meg is alakulhat az új kormány. Remélhetőleg a globális hatalmaknak ez a fajta gyarmatosítási szándéka nem valósul meg már azért sem, mert ez a Medvének nagyon nem jól jönne és lenne néhány hagyományos, de fene modern, vagy nukleáris szava hozzá.
Az epizód, Szíria Putyinnal felesben működő repterének tomahawkokkal volt megtámadása Trumptól nagyon meglepő és nagyon rossz húzás volt. Valószínűleg csőbe húzták fals tanácsadók, akiket azonnal el kellene kergetni a Fehér Háznak még a környékéről is.  Hamis hír volt, fabrikált volt a gáztámadás, ugyanis Asszad nem rendelkezik harci gázzal már régóta, az ENSZ, sőt akár Obama szerint sem, és gyerekeket is csak egy Caligula tudna mérges gázzal ölni, nem Asszad, akinek van éppen elég más dolga. De propaganda-képeket lehetett erről kreálni, és hangulatot kelteni. Szervezett mocskos szándékú és kontár munka volt az egész. Az előre megszervezettségre jellemző, hogy a reptérnek Asszad oldalán lévő épületeit előre kiürítették, és anyagi károkon kívül nem történt sokkal nagyobb baj. Meglehet, hogy figyelmeztető szándék állt az egész mögött, hiszen orosz támaszponthoz tartozik a reptér másik ága, bár a tőszomszédos Putyint nehéz ijesztgetni, vagy hebehurgya módra beugratni egy háborúba. Ami meg az erőfitogtatást illeti, a híres amerikai haditechnika nagyon amatőr volt. 59 tomahawkból csak 23 csapódott be, azok közül pedig egy csütörtököt mondott. És hol a többi? hová lett 36(!) tomahawk?
Valahogyan, mindenképpen, még poraiban is nehéz diónak látszik Szíria. Izraelnek tehát élnie kell egy ilyen csöndes, medvés szomszéddal.
Az egész ügyben az volt a váratlan, hogy az ISIS elpusztítására esküdött Trump egyszeriben Nem az ISIS ellen, hanem éppen a megsegítendő Asszad ellen fordult a rakétáival. Senki sem érti ezt. Zajlik a találgatás. Van, aki abban hisz, hogy Trump lényegében és ténylegesen az Illuminátusok tagja, és most ezt a parancsot kapta, vannak, akik egyenesen a tanácsadóinak gonosz sugallatára gyanakodnak, főleg pedig a főtanácsadóra, Jared Kushnerre terelődött gyanú, aki a Trump családba való beépítésével hovatovább tűfőtanácsadói pozícióba került, és fő feladata talán Trump befolyásolása. Van, aki arra is gondolt már, hogy valami régi nő-ügyben lett kompromittálttá, tehát zsarolhatóvá Tump, és most azt csináltatnak vele, amit akarnak. A na kik?
Valószínűleg csak idővel, ámbár végül biztosan ki fog derülni, hogy az ISIS.t üldöző USA miért fordult hirtelen Asszad ellen. Ezt ma még senki sem tudja.     
  

Mindenkit meglepett, hogy Amerika váratlanul megszórta 59 Tomahawk rakétával Szíria katonai repülőterét. Meglepő volt, ugyanis Amerika nem ezért van a térségben, hanem az ISIS-és hozzá kapcsolódók elpusztításáért, mintegy segítséget nyújtva Szíriának ahhoz, hogy végre élhető legyen az élet ott.

Mi történt?  Mi ez az őrült pálfordulás? -kérdezte az egyszerű ember, és sok politikus is aki nincs elég közel a határozathozó körökhöz. A válasz meg is érkezett, mégpedig hallatlanul otromba hazugság formájában: Trump elszavalta, hogy Asszad saját népét gyilkolja, gyerekeket nőket, méghozzá mérges gázzal, és ez tűrhetetlen, megbocsáthatatlan. Nagy kérdés, hogy honnan kapta a   hamis információt, ámbár annyi kacsa kering a politikai életben, hogy tizede is elég lenne, inkább az a lényeges kérdés, hogy kik kényszerítették Trumpot arra, hogy az ISIS helyett Asszad repterét támadja meg. Ez ugyanis teljesen ellentétes Trump eredeti szándékával.

Remélhetőleg kiderül ez is, ahogy végül minden hamisság kiderül.

Lassan viszont hozzá kell szokjunk nemcsak ahhoz, hogy hazudnak a politikusok, hanem ahhoz is, hogy óriási háborúk kezdődtek és kezdődnek el színtiszta hazugságra alapozva. Gondoljunk csak a Szaddam elleni háborúra, Vagy Líbiára, hogy csak ezeket említsük. A recept általában ugyanaz: Amerika egy háttérhatalom utasítására felfegyverzi az illető állam kormányának az ellenzékét, márpedig nem létezik kormány ellenzék nélkül. Erre a kormánycsapatok visszalőnek, és máris kész az ürügy: saját népét írtja a despota, tehát el kell kergetni, meg kell buktatni, föl kell akasztani, vagy bestiálisan meggyilkolni, és átvenni a hatalmat, majd esetleg továbbítani a. Ezúttal Asszadot hazudta mérges gázos gyerekgyilkossá a propaganda, és már repültek is a megsemmisítő rakéták.

Ami a gázt illeti, az ENSZ biztonsági tanácsa, sőt, az akkori amerikai külügyér John Kerry (és más is) leszögezte hivatalosan, hogy nincs Szíriának harci gáza, ami volt, azon örömmel túladott. Ez persze nem jelenti azt, hogy másnak ne legyen és ne kreáljon vele hamis de hatásos ürügyet Asszad elmozdításához. Putyin a maga KGB-s kapcsolataival megbízhatóan tudja, (Lavrov is), hogy nem Asszadot terheli a gáztámadás, hanem az ellenzéket. Ócska provokáció. Más titkosszolgálatok szerint is ez volt az utóbbi idők legveszélyesebb trükkje, hiszen egy kis balszerencsével, egy rosszul landoló rakéta következtében élesbe ment volna át az amúgy már ténylegesnek mondható világháború.

Maga a rakétatámadás is fura volt. Több okból.  Egyrészt, a V alakú repülőtérnek csak az Asszadhoz tartozó szárnyának épületei omlottak le, a kifutópályát nem érte találat. A másik szárnyat, Putyin támaszpontját nem érte találat. Technikailag azért érdekes ez, mert hírek szerint ezeket a Tomahawkokat 2013-ban gyártották le, és szavatosságuk harminc évre szól. És mégis, a felröppentett 59 Tomahawkból csak 23 ért célba. Ennél jobb kellene legyen az amerikai haditechnika. Vagy csak az történt, hogy a többit az orosz védelmi technika védte ki. Volt már példa erre korábban, és megőrültek az amerikaiak, hogy egyetlen rakétájuk sem érte el Putyin támaszpontját. Túl ezen, és azon a körülményen, hogy a támadásban magukat a kifutópályákat véletlenül sem sértették a rakéták, (mintha „jó lesz ez még nekünk később” alapon megspórolták volna azokat),  egy elkottyantott félmondatra kell felfigyelnie annak, aki tisztábban akar látni ebben a komplex ügyben. James Mattis generális ugyanis megjegyezte, hogy elfoglalná az egész Szíriá, és kész. Lehet, hogy ez csupán a roppant tehetős generális nagyzásának tekintendő, de nagyon rímel ez a Nagy Tervre, Szíria teljes megszüntetésének szándékára, vagy ennek egyszerűbb formájára: részlegesen elfoglalni, elűzni Asszadot, és egy világuralmi hatalomnak engedelmeskedő pojácát tenni meg miniszterelnöknek.

Egy elkottyantott félmondat néha többet sejtet a dolgok lényegéről, mint a kacsák, vagy tudósítások.

Nos, az internetes sajtónak ez az ígérete nem jött be. Ugyanis Comey lecserélését április elsejei dátumra tette; a különböző fórumok egyöntetűen ígérték ezt a nagyon kívánatos fordulatot, de feltűnő volt, hogy ugyanebben a sajtóban és a fősodorban, avagy fősóderben sem volt erre utaló előzetes mozgás. A dolog mégsem fals hírre vall, csak éppen nagyon nehéz lenne megmondani, hogy ez az eset miért nem jött be. De nem is ez az egyetlen ilyen eset. Sajnos. Sok, túl sok amerikai politikai potentát fején tonnaszámra van vaj, mind többszörös halálbüntetést érdemelne orbitális hazaárulás, panama és korrupció miatt, főleg Amerikában, ahol hagyományosan füllentenie sem volt soha szabad egy politikusnak, mert egy hazugság erkölcsileg lehetetlenné tette az illetőt. Ez persze régen volt. És mégis, ma is csak azt látjuk, hogy Trump nagyszerű eredményeket ér el például munkahelyteremtésben és előnytelen szerződések felfüggesztésében, valamint az illegális bevándorlás megnehezítésében, miközben, másrészről, mindkét párt, valamit a Fehér Ház, a kongresszus, a képviselők háza és úgyszólván minden politikai fórum alaposan meg van tűzdelve , (vagy Obama idejéből ottmaradt) korrupt, kémkedő, hazaáruló egyedekkel, akik fejére továbbra is hordják a további tonna vajat a jogászok, anélkül, hogy végre igazi melt down következne be.

Ember legyen a talpán, aki el tud igazodni a mai politikai örvénylés fordulatai (és nem fordulatai) között De az idő végül mindent felszínre szokott dobni.   

Szerdán, március 28-án erősítették meg a várva hírt, hogy  James Comey, az FBI igazgatója elvesztette az állását. Kevésbé ondoláltan fogalmazva: Trump kirúgta április elsejei dátummal. A hírt legalább a fél Amerika várva várta, de legalább ennyire volt nehezen hihető, hogy egyszer valóban bekövetkezik Trumpnak ez a húzása.

Aki végig kísérte a számtalan kihallgatást a vizsgálatok sorozatában, meggyőződhetett arról, hogy az FBI élén egy minden hájjal megkent, paragrafusok jogi kibúvói közt igen járatos személy áll, aki valójában a Washington DC-beli háttérhatalom védőpajzsa és támasza. Mindvégig bravúrosan védte is például Obamát, Hillary Clintont és még egy sor más prominens politikust, óvta őket az orbitális korrupcióik és hazaáruló tevékenységük felszínre kerülésétől, magyarán, fedezte a tevékenységüket, amelyekért többszörös életfogytiglani büntetés jár. Comey volt, hogy úgy mondjuk, washingtoni mocsár őre és megtartója.

Mondta neki Trump egyszer, hogy Hillaryt kiszolgáltatod nekünk vagy nézhetsz magadnak egy másik állást. Nem szolgáltatta ki, ami azzal is magyarázható, hogy annak idején Obama tette őt meg az FBI fejévé, és becsületbeli dolog nem leleplezni a jótevőt és annak politikai holdudvarát . Ami ugyanakkor öngyilkosság is, ugyanis a mocsár védőpajzsa lenni azt is jelenti, hogy ő maga is részesévé, bűnpártolójává válik mindannak aminek a kivizsgálását „becsületből” hátráltatta, gátolta, elmismásolta. Sok választás nincs tehát, megszűnt az állása, de ezzel nem szűnt meg az a körülmény, hogy továbbra is folynak majd a kivizsgálások smély szerint ellene, és neki is kinéz néhány évtized rácsok mögött.

Az igazgatói poszt betöltése egy kicsit rendkívüli formátumú. Ugyanis Trump Tray Cowdy- t szemelte ki Comey utódául, ami önmagában is érdekes, mert Comey kihallgatásait és az ellene folyt vizsgálatokat ez a kérlelhetetlenül egyenes és roppant nagy tudású jogász zseni vezette pusztító erővel. Technikailag is érdekes ez a kiválasztás, ugyanis  a törvények szerint két állása nem lehet politikusnak ilyen magas szinten, és Cowdy  mint aktív congress man nem lehet ugyanakkor FBI igazgató is. Áthidaló megoldás viszont van erre. 2019-ig Cowdy a kongresszus állományában marad, miközben anélkül, hogy formálisan az FBI állományában kerülne, annak „napi ügyeit” ő intézi majd, és teljes állású kinevezése csak 2019-ben lesz. Ez a napi ügyeinek intézése azt jelenti, hogy a többezres létszámú FBI gépezete neki dolgozik, és az ő elképzelése és utasításai alapján dolgozik neki. Elképzelhető, hogy mekkora személyi és morális változások is várhatók az FBI működésében egy Cowdy(!) alatt. Az elsimított, ügyesen elsumákolt ügyek, és a feneketlenül korrupt ügyek és hazaárulások mind kivizsgálódnak. Fejek sokasága fog hullani, börtönbe kerülnek korábban érinthetetlen alakok, és lassan, vagy nem is nagyon lassan a levegő tisztulni kezd majd. Legyünk optimisták. Sőt, ezúttal lehetünk is optimisták.

Pápával még nem vitatkoztam és most sem vitatkozom vele, egyrészt, mert túl kis fiú vagyok ahhoz, másrészt pedig mert nem vitatkozom olyannal, aki tudománytalanul ostoba, sőt mérgező gondolatokat röppent világgá.

Március 24-én Rómában az uniós csúcson döbbentette meg a világot azzal, hogy belőle egyáltalán nem a pápa beszélt, hanem a világuralmi, vagy újvilágrendes mániákusok megszentelt szócsöve volt. Igazándiból az EU kívánatos haladási irányát mutatta meg, aminek az egyik lányeges eleme a bontakozó nemzetállamok elleni küzdelem lenne és a „nagy egész”-ben való feloldódás, szétázás, mint cél.

Ostobaság volt tőle szembe állítani a nemzetek közötti szolidaritást a populizmussal, amin a nemzetállammá válási törekvéseket érti. Ha nem a pápáról lenne szó, megkérdezném, hogy hány elemije van annak, aki a szezont ennyire otrombán téveszti össze a fazonnal. Az általa populistának nevezett törekvések és folyamatok ugyanis egyáltalán nem ellentétesek a nemzetek szolidaritásával. Sőt, a nemzetállamok Európájának éppen az lenne a lényege, hogy minden európai állam megtartaná a maga sajátos nemzeti jellegét, elismerné és tiszteletben tartaná a másikokét, és vidáman kooperálnának. Lám a „csúnya” populistáknak ilyen álmaik vannak az újvilágrendes rémálommal szemben.

Eddig még minden világuralmi törekvés első húzása a „nemzetieskedés” elfojtása volt. És mindegyik belebukott nem csak ebbe, hanem az egészbe. Mert mindegyik holmi kis úri kényeskedésnek hitte és megbélyegezte a nacionalizmust, noha a nemzettudat, a nemzeti érzés a világon a legtermészetesebb, sőt alapvető tényező. Az utolsó, ami meghalni képes egy emberben az a nemzethez tartozás nagyszerű érzése. Ugyanígy a nemzet is különleges és egyedi önmagát akarja kiteljesíteni, megvalósítani, nem pedig egy világuralmi rendszer alattvalójává válni. Ez a természetes. És az élet már csak olyan, hogy mindig a természetes konstrukciók, nem pedig a mesterségesen kiagyaltak élnek tovább. A nagy egy kalap alá csábítás, vagy kényszerítés tehát mindig vesztes lesz. Bizonyíték erre az is, hogy Európa népei a fennállásuk óta egyszer sem és sosem akartak eggyé válni, sőt, amikor közülük ideiglenesen összeboronáltak egy-két népet ideológiai, vagy gazdasági alapon, azok mindig szétváltak. Csak idő és alkalom kérdése volt. És akkor jön a római csúcs nagy szavalatokkal, éltetni a nagyobb egységet (mármint az új világrendet, az EU-t mint egyetlen jövőbeli mesterséges államot) a kicsinyes, önző nemzetieskedők kis balga álmaival szemben.

A pápa ezúttal mintha csak alattvaló lenne, Európa népinek egybe mosási programjáról mondta föl a leckét. Szomorú dolog ez. Valaki meg kellene súgja neki, hogy eközben a világ több pontján üldözik és aprítják a keresztényeket mint a répát. Erről is ejthetett volna szót. Mint pápa még a kereszténységet is szóba hozhatta volna ott Rómában, Olaszország kellős közepén, mert az országa szenved a nemkívánatosa és kereszténygyűlölő bevándoroltatottak tömegétől, mindamellett, hogy anyagilag is csődben van. Sőt Krisztust is említhette volna itt-ott. Tudni való, hogy jelentős beszéde során egyszer sem mondta ki ezt a nevez. A pápa.

Mindenki megdöbbent, amikor híre menet, hogy közvetlenül elnökké választása után, a kabinet kialakításának kezdetén Trump vacsorára hívta Mitt Romneyt, azt a republikánus politikust, aki a jelöltségért folyó küzdelemben Trumpot amatőrnek, tökéletesen alkalmatlannak tehetségtelen bohócnak nevezte, azon kívül, hogy még ennél is alávalóbb alaknak.  És mégis vacsora hívta még a Trump toronyba. A tévé is közvetítette a barátságos falatozást. Voltaképpen arról folyt a szó köztük, hogy Trump esetleg államtitkárnak nevezi ki Romneyt. Elképzelhető, milyen váratlanul érte Romneyt ez a mesés lehetőség.  A gyönyörtől valószínűleg aludni se tudott aznap éjjel.

Reggel viszont az derült ki, hogy más lesz az államtitkár, Romneyt pedig portásnak sem nevezné ki Trump.

Gonoszan kitervelt megalázás volt ez a „baráti” vacsora? Az. Romney akkora csalafinta pofont kapott ezzel, amekkorát megérdemelt a korábbi mocskolódásáért.

Most meg azt láttuk, hogy megérkezik James Comey, az FBI igazgatója, és Trump kézfogással és hovatovább röpke puszival üdvözli.

Na, ez sem lesz soká az FBI igazgatója, gondolhattuk, és valóban, azóta kihallgatásra kihallgatás következett, a Kongresszus is kivesézte Comeyt, a Képviselőház is, meg külön bizottság kivizsgálás van folyamatban további izzasztó kihallgatással, Comey pedig, a maga módján a titkosszolgálat királya, általában dadogásba, magyarázkodásba kényszerül, és minden kihallgatáson veszített eddig. Szénája tehát nagyon nem jól áll. Főleg Clintonné évekig tartó korrupciós és Amerika ellenes húzásainak leleplezésére nem volt és ma sem hajlandó Comey. Nem csoda. Obama nevezte ki erre a posztra. Az FBI, a CIA és még egy sor intézmény, azaz a Deep State (hogy hívják ezt magyarul?) része. Elnökök jönnek, elnökök mennek, de ezek az intézmények maradnak, öröklődnek, ami önmagában helyes is, mindaddig amíg nem csak az elnök, hanem ezek a szervek is az alkotmányt tartják igazodási pontnak és ennek megfelelően tevékenykednek, vizsgálnak ki gyanús ügyeket, majd értesítik az elnököt és bírósági eljárást javasolnak. Sajnos, Trump elnökségének kezdeti heteiben a Deep State lényegében az elnök ellen dolgozott és dolgozik ma is. Az elnöknek alkotmányos joga van például közvetlen parancsot adni fontos, nemzetvédelmi ügyekben. Ilyen a korlátlan illegális bevándorlás megállítására kiadott parancsa is. Mire több tagállam főbírója fütyült a parancsra. Menedékvárosok, menedékállamok létesültek. Trump ezeket a bírókat felfüggesztette ideiglenesen, amíg meg nem jön az eszük, és nem engedelmeskednek. A következő lépés ezek elmozdítása és törvény elé állítása. De alkotmányos rend lesz.

Nem könnyű így Amerika elnökének lenni.

Háborúk, tüntetések, bevándoroltatási hullám, ISIS, NATO fegyverek az orosz határnál, oroszok farkasszemet néznek velük, új amerikai elnök, akit szeret a nép és gyűlöli Washington korrupt politikusvilágát; Merkel tönkreteszi Németországot és Európát, a Svédek meg Svédországot, no meg itt a BREXIT... Soroljam? Bolondokháza lett a világ, hogy szinte Isten sem tud manapság eligazodni rajta, különösen, ha ezeknek a sokféle újdonságoknak és fordulatoknak az okát magából a jelenségekből akarja megtalálni.

 És akkor jön ismét az általam már említett gondolkodástechnika, a másféle. hiszen részletekből összeállítani egy egészet, egy körképet, általában hiábavaló igyekezet. Fordítva már jobb: látom a körképet, és abból jutok el a a részletekig, amelyek így megvilágosodnak.

Mi a nagy kép, a körkép?

Egy általános ellenállás. Mivel szemben lép föl ellenállás?

A népnemzetek, vagy a nemzetek saját, jól felfogott érdekei ellen.

Jó egy nemzenek, ha mint Amerikában, menedékvárosok, menedékállamok alakulnak ki illegális bevándorlók befogadására?

Nem. Jó az, ha mindenütt tömeges tüntetések és randalírozások zajlanak a törvényes elnök, vagy egyszerűen a fennálló rend ellen? Nem. Jó egy kormánynak, vagy magának a nemzetnek, ha külső források pénzelnek esztelen zavargásokat? Nem.

Nagy tudomány nem kell ahhoz, hogy a zavarkeltés pénzelőit egyértelműen felismerje az ember. A pénz kívülről jön erre is, úgynevezett civilszervezetekhez is egy feneketlen, világméretű forrásból, amely a fedezet nélküli dollárból annyit nyomat amennyit akar. New Yorkban, Chicagóban, Kaliforniában és más helyütt fizetett lázítók szerveznek népes tüntetéseket, amelyeknek voltaképpen nincs értelme, csak zajos, látványos, én harcosnak látszik.

Miért harcolnak?

Az egyik legostobább tömegtüntetés a nők jogaiért üvöltözött. Akkor is, ha a nők egyenlősége és minden elképzelhető joga már régen biztosított, és elintézett ügy. Ezek a tüntetések valóban csak zavarkeltést szolgálnak, kivéve az ugyancsak fizetett lázítókkal feltüzelt randalírozásokat, amelyek kocsik összetörésével és felgyújtásával járnak, kirakatok bezúzásával, verekedésekkel, mert ez már nem véleménynyilvánítás, hanem hosszú börtönbüntetést hoz magával. Ilyen viselkedésre meglepően könnyű találni embertömegeket, hiszen minden társadalomnak van alja, és itt nem is igazságkeresésről van szó, hanem arról, hogy kezelhetetlennek mutassák a Trump megválasztása utáni Amerikát. Az elnök ellen szólnak tehát a rendbontások, csak éppen lényegében hatástalanok, mert amíg a jog, a katonaság, a többség szava és egyáltalán a hatalom az elnök kezében van, minden más csak szemétkedés. Megvásárolható társadalmi rétegre, elnök vagy miniszterelnök ellen való állandó szemétkedésre másutt is van példa. Jellemző, hogy csakis olyan államfők ellen, akik mint például Trump is, élhető, jó és sikeres országot akarnak azok számára akik őt megválasztották és nem látszanak hajlandónak felsőbb, globalista parancsnokoknak gazsulálni. Mert azok nemzetellenesek.

Lényegében tehát két erő ütközik most több helyen, nem csak Amerikában: a nemzeti és a nemzetellenes. Ilyen egyszerű tehát eljutni az átfogó nagy képig, amelyben a helyi forrongások minden formája benne foglaltatik és érthetőbb lesz.

A világuralmi dili különböző formáinak megjelenése óta állandóan megvolt ez a feszültség, most csak erősebb, mint valaha. Pláne, hogy a világuralmi törekvésekkel szemben most a legnagyobb zsoldos, Amerika látszik számukra elveszettnek, hiszen, szemlátomást ez a katonai nagyhatalom nem akar és nem fog világháborúba keveredni. A háború, ha nyertes, ha vesztes, mindenképpen érvágás, ami nyilvánvalóan gyöngíti a nemzetet, hogy ne is említsük a következményeket. Az első, vagy második világháborút például, nem oldott meg voltaképpen semmit, csak mindenütt rossz határokat húzott, és újabb kisebb háborúk sorát adta a világnak. És voltaképpen egy harmadik világháborút helyezett kilátásba.

Akárki győz, mi győzünk. Az amerikai választások kimondatlan, de annál lényegesebb jellemzője ez. Ugyanis mindig valamelyest az alapvető, vagy éppen manipulált népakarat adja ki a szavazatok ilyen vagy olyan számarányát, de ugyanakkor nem engedheti szabadjára ezt az akaratot egy valami, ami a pártok és úgyszólván mindenek fölött való: egy háttérhatalom, amelynek mindenképpen győznie kell. Erre az az egyetlen és egyszerű módszer, hogy mindkét pártban szerepel, vagy hangoskodik, vagy csak csöndben sunyit a persze nem létező(?) háttérhatalom aktivistáinak tömege. Mégpedig meghatározó mértékben.  A Demokrata pártban is és a Republikánus pártban egyaránt.

Soha annyira nem látszott valósnak ez a csel, mint épen a legutóbbi amerikai választások alkalmával. Trump mindvégig a maga meggyőződéséért harcolt, de hogy formát kapjon az elnökségért való igyekezete, a kettő közül pártot kellett választania, és okkal, ok nélkül a republikánus pártot választotta, és nem csak küzdött a republikánus zászló alatt, hanem rendhagyó taktikájával több szavazatot szerzett a pártnak, mint azok valaha is kaptak. Azt várná ezek után az ember, hogy a párt mennyekbe emeli a győztesét, de  -lám, milyen igaz is  a beépültek szerepe- a demokraták mellett éppen a republikánus párt gyűlöli Trumpot talán a legjobban. Roppant fura ez, meg érthetetlen is, mindaddig, amíg nem tudjuk, hogy ez a magát ritkán megnevező erő jelen van nem csak a két pártban, hanem a CIA-ban is, az FBI-ban is, a kongresszusban, a jogi szférában is, a nagysajtóban is és minden mértékadó szervezetben. És egyebet sem tesz, mint keresztbe tesz Trumpnak, hogy kormányozhatatlanná tegye Amerikát.

Miért?

Mert Trump nem része ennek a titkos, vagy félig is alig titkolt hatalomnak, hanem teljesen önálló, nem fogad el anyagi támogatást, magyarul kenőpénzeket, hanem egyszerűen amerikai, és az amerikaiaknak akar egy olyan hazát teremteni, amiben otthon-és jól érzi magát a nép.

Borzasztó dolog ez, ugyanis a mindenhová beépült háttérhatalom világkormányról, leigázott világról álmodik, globalista, új világrendes mániákus, és csakis világ fölötti totális hatalom érdekli, amelyben Amerika csak egy tehetős láncszem, egy katonai izomzat, amely szinte mint zsoldos, a világon bárhová bármikor vezényelhető a globalista igényeknek megfelelően. Trump egészen mást akar mint ők, tehát kezelhetetlen, tehát alkalmatlan a háttérhatalmak számára, tehát gáncsolni kell, meg kell bénítani, lehetetlenné kell tenni, vagy ha ez nem segít, el kell őt tenni az útból. A gáncsolás mindennapi jelenség. Mindenütt jelen van ez a negatív erő szervezett tömeges tüntetésektől, rendbontástól kezdve a Fehér Házból való hírek kiszivárogtatásáig, a tanácsadók sunyiskodásáig, sőt az elnöki kézi vezérléses alkotmányos jogon alapuló parancsainak megtagadásáig is. Trump házon belül is, és országszerte is a háttérhatalom embereivel van bekerítve. Csak éppen nem számol ez a hatalom Trump szellemi fölényével, és azzal, hogy mennyire népszerű az amerikaiak százmilliói között, akiknek elegük van az új világrendes politikusokból, akik javarészt már régen eljátszották a nép előtt a becsületet, miközben csak szólamokkal tartották jól a népet, akikre  egyszerűen csak fütyültek. A nép már régen valami mást akart, más lényegű vezetést, és Trumpban esélyt és reményt lát.

Nincs könnyű dolga Trumpnak, de elnökködésének már az első heteiben is tisztulni látszik a levegő, a Washington DC politikai mocsarának szennye egyre láthatóbb és köztudottabb lett, fejek hullottak máris a korábbi politikai elit soraiból, munkahelyek milliója jött létre Amerikában, a cégek külföldre költözése leállt, a tőzsde úgy felpezsdült, mint soha korábban, egyáltalán, három-négy hét alatt, ami történelmileg  mérhetetlenül rövid idő, máris kezd Amerika rendbe jönni. Ez a pozitív hullám pedig aligha állítható le politikai aljaskodásokkal, rendbontással, randalírozással, fizetett tömegtüntetésekkel, hamis szólamokkal. Sorosnak se nagyon megy.

Adjunk neki időt, és ha le nem lövik, Amerika egyik legjobb elnöke lesz Trump. Nem csak azért, mert okos, és kimeríthetetlen energiával dolgozik, hanem, mert nem politikusként kezdte, azaz nem  a megélhetési-politikusvilágból emelkedett ki. Ő egyszerűen, csak jó amerikai.

Róma bukására asszociál az ember most feltárt pedofil, sátánista és hasonló perverzitások vizsgálatáról kapván hírt.

Az ügyet összefoglaló néven pizzagate-nek nevezik, de nem csak a Washington DC-ben lefülelt pizza gyorséttermek (Commet Ping Pong Pizza, és Beste Pizza) ügyeinek vizsgálására terjed ki a vizsgálatok sora, hanem a pedofil hálózat valósággal kontinentális méretű állományára. A letartóztatások már megkezdődtek. Százával buktak le a pedofiliával és elképesztő méretű gyermekkereskedelemmel gyanúsítottak. Egyelőre hatszázan, de a szám nő. Ami magát Washingon DC-t illeti, eddig 32 kormánybeli és kormányközeli személy került horogra. Például néhányan a Kongresszus tagjai közül is.  Egyelőre ezek a sajtó (nyilván nem a sajtó fő sodra) praktikus és jogi okokból többnyire csak nevük iniciáléjával szerepelnek a nagyközönség számára hozzáférhető listán, de kis fantáziával ráismer az ember olyan nagyvalakikre, mint például Pedestára, Clintonné kampányfőnökére és más személyekre akikről a legbetegebb képzelőerővel sem feltételezte volna, hogy voltaképpen perverz állat. A kormány-és kormányközeli perverzek egy pedofíliáért korábban már elítélt Epstein nevezetű milliárdos magánszigetére jártak rendszeresen űzelmeik és hajlamaik kielégítésére Epstein Lolita express nevű privát repülőjével. Hillary Clinton a sátánikus orgiák gyakori látogatója volt, de Bill Clinton is járt ott szám szerint huszonhatszor. Felnőttek, kisfiúk és serdületlen lányok sőt csecsemők véres áldozatát mutatták be olykor a Sátánnak a szíves beltagok a gyerekekkel folyatott szexuális aktusok mellett. Forog az ember gyomra,  ha csak rágondol, pláne, ha képeket is lát.

A korlátlan hatalomtól elképesztően sok magas pozíciójú ember esze ment el úgy tudván, hogy törvény- és egyáltalán mindenek fölött állnak. És álltak is egy ideig. Túl sok ideig.

Amikor Trump azt mondta még a választási harcok során, hogy a Washigton DC mocsarát pedig lecsapolom, az embernek fogalma sem volt a mocsár terjedelméről és feneketlen mélységéról. Az egykori Róma erkölcsi mocsara kutya füle volt ehhez képest.

A lecsapolás tehát megkezdődött.

Trump sajtóértekezletet tartott 11-én a White Housban, amelyben bemutatkozott a japán miniszterelnök, Shinzo Abe a sajtónak, majd a további virágzó gazdasági kapcsolat új irányát ismertette. Hogy rövidre fogjuk a sok kölcsönösen udvarias szavakat, A japán miniszterelnök ismertette a szoros együttműködés ú j irányát: Japán a legmodernebb infrastrukturális  technológiával rukkol ki, ami, hogy ismét rövidre fogjuk, körülbelül 700,000 amerikainak biztosít munkát. A sokféle infrastrukturális újdonság között szerepel például egy magnetikus levitációval működő vasútvonal, ami a New York-Washington DC utat egy óra alatt teszi meg.  A munkateremtésben bravúros sikereket elérő amerikai elnök számára muzsika volt egy ilyen együttműködésnek a hangja.

Nézem a közismerten nem Trump barát CNN nyomtatott híreit, és nem a nagyszerű munkalehetőséget emeli ki, hanem olyasmiket, hogy például a két államfő kézfogása 37 másodpercig húzódott el.

Nos, a hír az hír. És némelyik hír arra is jó, hogy ne a lényegről beszéljünk. Nem olyanokról, hogy Trump alig foglalta el az elnöki széket, máris leállította a szokásos folyamatot, azt, hogy amerikai cégek olcsó országba telepedjenek, mialatt itthon magas a munkanélküliség. Vagy olyan csekélységekről, hogy a Ford is inkább hazai területen épít új üzemrészeket, más nagy cégekhez hasonlóan. A választás előtt, alatt mindvégig negatív volt a sajtó fő sodra (van aki fősódernek nevezi) és továbbra is az, miközben ezzel a Góliáttal szemben Trumpnak csak a parittyás Fox News és még néhány aktív hírportál állt rendelkezésére, és szinte nevetséges: a Twitter, ami mégis elért 15 millió használót. Jellemző volt a fősodor Trump beavatása előtti és beavatása közbeni ellenséges magatartása. Bőven illusztrálta például a Trump ellenes, fizetett rendbontók hatalmas tüntetéseit, és barbár zavargásait, állandóan riogatott, polgárháborút helyezett kilátásba, sőt remélt is, sőt kilátásba helyezte akár a Fehér Ház lebombázását is, annyira meg akarta előzni a hivatalos beavatást, ha már nem tudta megakadályozni Trump győzelmét. És még egy érdekes dolog van, amit nem említett a fő sodor: nem mutatta például a végeláthatatlan sor bevonulását, a 200,000 önkéntes, kigyúrt motorost, aki bedübörgött Washington DC-be egy kis rendfenntartásra. A kétszázezres izomtömeg, zsebben legális fegyverrel, elérte puszta jelenlétével, hogy az egyébként őrjöngő vesztes fél meg sem mukkant. Ilyen híreket a fő sodor legszívesebben mellőz, ahogy mellőzi a tényt is, hogy már Trump beiktatás előtt is egekbe emelkedett a tőzsde aktivitása, és tovább fokozódik a gazdaság fellendülése.

Mint történelmi érdekesség: Amerika legnagyobb jelentőségű elnökének, Lincolnnak annyi ellensége volt, hogy az elnöki beavatás ceremóniáját csak zárt ajtók mögött tudta megtartani.

Ehhez képest Trump szép napsütésben, szabadon járt-kelt és nyilvánosság előtt tette le az esküt, utána pedig bál volt a Fehér Házban. Meg kell jegyezni, hogy Trump nem hívta meg a CNN-t. Amely annyit vesztett a hitelességében, hogy az interneten sokszor kevesebben kattintanak rá, mint a gyerek-és tini csatornára, a Nickelodeonra..

Érdekes volt a roppant mozgalmas beavatás előtti napokban a Trump toronyban Trump és a meghívott Kissinger találkozója. A baráti beszélgetésben a politikai élet nagy öregje, Kissinger azon a különleges körülményen morfondírozott szinte magában, tétován, majdnem fejét csóválva, hogy itt van ez az új elnök, és szemlátomást nem lehet rajta fogást találni, ugyanis nem volt részese a politikai életnek, nincs semmilyen irányban elkötelezettsége, nem tagja egyetlen politikai érdekközösségnek sem,saját erőből és formabontó ügyességgel jutott el addig, ameddig eljutott, tehát, majdnem kimondta ahogy gondolta: számunkra, azaz a politikai erőtér számára nem könnyen kezelhető az ilyen, ahogy az egész választási harcban sem volt kezelhető.
Jóformán minden korábbi elnöknek volt gyönge oldala ugyanis, tehát sebezhető volt, tehát kézben lehetett tartani a sorsukat. Obama például nem Amerikában született (így sose lehetett volna elnök),
a hírek szerint csak hamisított születési anyakönyvi kivonata volt. Nem hitte volna, hogy az elnök többnyire csak egy végrehajtó igazgató itt. Bele is őszült abba, hogy parancsokat kellett végrehajtson egész idő alatt. Egy nem igazán amerikai muszlimmal és feltételezett okirat hamisítóval könnyű volt azt csináltatni, amit a háttérhatalom akart. És akart is egy sor nagyon rosszat a világ sok pontján. Kissinger sejtelmes dünnyögéséből jól kiérezhető volt, hogy az irányító háttérhatalom beszél belőle. És hogy ne lehessen félreérteni, ejtett néhány figyelemre méltó szót arról is, hogy „kezelhetetlen” elnököt hosszadalmasa alkotmányos módszerekkel is el lehet mozdítani a posztjáról, de van gyors módja is. (Lásd Kennedy esetét, például). Nagypapásan morfondírozva, csöndesen, diplomatikusan, de félreérthetetlenül fenyegette meg ezzel Trumpot az öreg politikai róka..
Aztán Amerika elnökké választotta Trumpot, beiktatta, majd elképesztő energiával már elkezdte a „kezelhetetlen” elnök lépésről lépésre a választási ígéretek valóra váltását, ami nem nagyon váltja ki a háttérhatalom tetszését.
Érdekes lesz egy tiszta kezű, igazi elnöknek és egy elég sötét háttérhatalomnak a harca. Akár nagyon véres is lehet.

President Trump

   Amikor észrevettem, hogy közeledik a nyolcvankettedik születésnapom, lélekben a fejemhez kaptam, mert azért ez nagyon magas szám, és egyáltalán nem azonosítható magammal. Nem tudom magamat nyolcvankét évesnek, és kész. Semmi önhízelgés vagy önámítás nincs ebben, ez csak így van. Egyszer azt mondtam, tréfából, hogy majd ha kopaszodni kezdek, akkor leszek öreg.
   A közhelyeket is mindig szerettem, mert azok egy, vagy úgy, de a lényeget hordják magukban. Itt van ez a közhely is, hogy lám, az idő elszáll. Naná, hogy elszáll, hiszen az a dolga, de nem tudom, hogy nálam komoly nyomot hagyva szállna-e. Van valami lényegi és személyes differencia a tényleges kor és a belső kor között. Kicsi koromban öregebb voltam lélekben a kortárs kölköknél, most meg sokkal fiatalabb vagyok lélekben, mint ami az évszámhoz tartozna. Humoros pillanatomban egyszer azt mondanám az évszám szerinti korra, hogy nem hogy elszáll, hanem az én esetemben talán olyan gyorsan szállt el, hogy nem tudtam vele lépést tartani, tehát nem igazán tudtam megöregedni.
   Szerencsés flótás lennék?
   Azt hiszem, így igaz.
   Muris, hogy a kávéházban, ahová ebéd után mindig beülünk egy kávéra, a sok ismerős közül az egyik éppen születésnapját ülte. Ilyenkor, hagyományosan, elősereglik a pincér lányok falkája egy szelet tortával, rajta egy szál égő gyertyával, és elénekli (mindig hamisan) a happy birthday hangzású dalt, és mindenki örül, mindenki tapsol.
   Megkérdeztem utólag ezt a szakállast, hogy voltaképpen hány éves lettél most?
   Büszkén vágta ki a nagy számot: 60!
   - Hatvan?
   .- Azám! -mondta büszkén és kissé megdicsőülten.   
   - Igaz ami igaz, nagy szám, szép szám, kerek szám... -válaszoltam. És hozzátettem, hogy csak így tovább! Fiacskám!
    Mert tényleg, ha a számokat nézzük, fiam lehetne. Szakállastul.
    Lassan hozzá kell szoknom, hogy akármilyen társaságban fordulok is meg, mindenki fiatalabb már nálam. Majdnem mindenki komoly ember lett, én meg fiatalosan bohóckodom köztük
   A legmeglepőbb az volt, hogy éppen ott és éppen a születésnapomon olvastam egy képes újságban a nagy fényképes cikket: A dalai láma most ünnepli a nyolcvanadik születésnapját.
   Hányadikat?!
   Tehát, még ő is!
   Megáll az ész!

A legutóbbi elnökválasztás hátteréből igen különös dolgok kerültek napfényre Obamáékkal, de Clitonnével kapcsolatban is.  Természetesen, nem a Clintonok-és Obama  által kézben tartott sajtóvilág jóvoltából, hiszen a nagysajtónak egyik célja éppen az volt, hogy leplezzen mindent, ami őket és birodalmukat sértené. Olyan messzire elért a kezük, hogy például egyre-másra követett el „öngyilkosságot” 4-5 fontos ember, többek között egy FBI alkalmazott is, aki Clintonné sötét oldalát akarta leleplezni. Az öngyilkosságok módja golyó általi volt. Tarkón lövés, messziről, vagy éppen hat golyó az illető „öngyilkos” hátában, békésen hazafelé tartván. A szólásszabadság legnagyobb dicsőségére.

A felszínre került érdekességek persze nagyrészt a WikiLeaks segítségével lettek közismertek, és az úgynevezett social media, vagyis a rettenetesen kontrollált sajtóbirodalom számárara uralhatatlan hazafias, népi és valóban szabad sajtó, azaz az internetes portálok szócsövein keresztül. No meg a Fox News tévéadásai által. Vannak persze, akik kételkednek a WikiLeaks híreinek megbízhatóságában, amire csak azt lehet mondani, hogy az aljasság-sorozatban, ami jellemezte a választás körüli nagy kavalkádot, a WikiLeaks és más források nem engedhették meg maguknak, hogy csorbuljon a hitelességük, hiszen éppen a hitelesség és tiszta-víz-a-pohárban tette őket hihetővé és mértékadóvá.

Obamáék privát esete égbekiáltó. Volt már a történelem folyamán olyan, hogy megválasztottak egy pápát, akiről kiderült, hogy nem férfi, hanem nő. A demokratikus választások ugyanis nagyon kijátszhatóak és szinte tetszés szerint manipulálhatóak. Csak érteni kell hozzá.

Obama persze nem pápa lett, hanem „csak” a világ egyik legnagyobb és „példamutató” birodalmának az elnöke. Az, hogy buzi, nem lenne a nagy baj, viszont, ahogy azóta a pápaválasztáson bizonyítani kell a jelölt férfi voltát, Amerikában éppen ennyire alapvető és alkotmányos követelmény volt mindig is, hogy az elnök amerikai születésű legyen. És ebben a tekintetben nem szabad hazudni, mert nagyon súlyos börtön jár érte. Többek szívós követelésére Obamának is bizonyítania kellett végül, hogy nem Kenyában, hanem Amerikában született. Bizonyította is. Egy olyan harmadrendű anyakönyvi kivonat hamisítvánnyal, ami nem Amerika legnagyobb szakértője szerint, hanem akár egy okosabb átlagember számára is kétségtelenül hamisítvány. Tehát, hamisítványra alapozottan lett elnök egy nagyon demokratikus választáson. Bajban is van ezért. E csalónak a felsége meg egy külön fejezet az adoptált gyerekekkel együtt. Voltak, akiknek feltűnt, hogy nagyon férfias alkatú a first lady, de ez csak feltételezés volt. Sajnos azonban, egy híres öreg színésznő egy röpke megkérdezés alkalmával a tévé nyilvánossága előtt kijelentette, hogy a first lady voltaképpen transzvesztita. Hozzátette ugyan, hogy ez nem baj, de mindenki tudja róla. Mint kiderült, nagyon nem kellet volna hangoztassa ezt. Éppen egy apró hangszál-operációra vonult be egy kórházba, és hogyan, hogyan nem, onnan  élve nem kerül ki. Ő nem golyó által, de meghalta magát.

Voltak persze az interneten szakszerű elemzések  Obamáné testi felépítését illetően, de a legleleplezőbbek azok a képek voltak, amelyek tornázás és tánc közben mutatták, nadrágban, és valami csomag nagyon látható volt a lába között, ahol nőknek nem szokott semmi dudorodni. Más képeken éppen finom zöld ruhában látható a „nő”, szembeszélben, amint a ruha elől rátapad, és ott is ott van a nagy dudor. Egy másik felvétel mutatja, ahogy kétségbeesetten leplezné a lenge ruhán át világosan mutatkozó  váratlan és spontán merevedést, mire a mellette ballagó Obama sunyin nevetgél magában. Látta, miről van szó.

Ami privát életüket illeti, lehetséges, hogy a fiúkat és „csomagokat” kedvelő Obama és a férfit is kedvelő nő-férfi feleség megértette egymást az ágyban, hiszen ez az ő dolguk, de van valami roppant groteszk abban, hogy a nép (dehogy a nép!) megválaszt egy csaló buzit elnöknek, a menyasszonyának meg...  hogy is mondjam szalonképesen, valamije van a lába között.

A másik gyönyörű eset a volt elnökjelölt Hillary története. Hetvenéves, és hollywoodi mestersminkerek és gyógyszerezés és dublőr nélkül egy elég visszataszító banya, aki a késhegyig menő választási küzdelemben voltaképpen semmi lényegesen nem mondott a szokásos  tömegvakító szólamokon kívül, de mellette állt, azaz inkább: kezében volt a fővonalbeli sajtóbirodalom, a CIA, az FBI és a Legfőbb ügyészség is.

Egyébként, a titkolt egészségi állapota gyalázatos. Politikus múltja pedig tele van korrupcióval, hazaárulással, a lemészárlásra ítélt líbiai követség négy emberének cserbenhagyásával, az ISIS megteremtésével, és hasonló műveletekkel. És persze, nem hogy elnök akart lenni, hanem megzabolázhatatlan hatalmi vágyában hullákon és minden szabályon és törvényen átgázolva voltaképpen mindenek felett álló valakinek tudta magát. Elvakultságában olyan hibát is vétett, mint például a privát szerverének a létrehozása, azt gondolván, hogy senki sem látja így, kikkel és miről levelezget, noha a legbutább ember is tudja, hogy szerver ide, szerver oda, interneten nincs titok. Felszínre is került néhány százezer levele, privátok és hazaárulósak vegyesen.

Ami magánéletét illeti, már régen nem titok hogy leszbikus, de még ez lenne a legkevesebb. Hanem, egy bizonyos Epstein nevezetű milliárdos pedofilnak egy szigete van, ahol bármit csinálhat az „ember”. Ide értve a pedofiliát, a Sátán tiszteletére bemutatandó ember, gyerek és csecsemő véres áldozásokat is. Epstein úr szállította az „eltűnt” kislányokat és kisfiúkat a saját Lolita expressz nevű repülőjével, no meg a kormánybeli és kormányközeli sátánistákat, akik között volt egyebekben Hillary kampányfőnöke, (a kisgyerekek egyik beszerzője) valamint Hillary leszbikus titkárságvezetője, aki muszlim és mellesleg szaudi kötődésű.

Már a repülő is úgy volt berendezve, hogy egy kis zárható kabinban menet közben is kiélhette pedofil vágyait a bennfentes utas valamelyik friss gyerekkel. Úgy, melegiben.  

Ezek a kis üzelmek is kacsának tűnhetnének, csakhogy a feltehetően Moszad-nak dolgozó Epstein úr is készített rejtettkamerás képeket és videókat a hírességekről, valószínűleg zsarolásra való anyagként. Bill Clinton is járt ott huszonhatszor, Hillary pedig törzsvendég volt ott. Hogy csak ennyit említsünk a majdnem elnökké lett testi-lelki nyomorultról.  Orvosok szerint Alzheimerje van, ami már önmagában sem előnyös egy elnökanyag számára, emellett rohamok jönnek rá néha gyűlésen, beszédet tartva, vagy bólogatós kényszermozgás és röhögőgörcs, ami egy bizonyos kuru nevű betegség szimptómája, és tipikusan olyanok között gyakori, akik emberhúst is esznek. Továbbá, képek vannak arról,  ahogy férje csöndben elvezeti egy gyűlésről, és Hillary drapp nadrágjának megfelelő részén nagy kaka-folt látszik. Többen mondták, hogy néha kibírhatatlanul büdös a nő. Talán, mert nem tudja tartani...  Máskor meg egy gyűlésen annak ellenére, hogy mellette álló, ápolói kiképzéssel is bíró testőre, egy hatalmas néger, állandóan kézben tartotta a fecskendőt, hogy roham esetén azonnal beadja a szükséges injekciót, ezúttal mégis úgy kellett kihurcolni és betuszkolni a tökéletesen összeomlott leendő elnökasszonyt a terepjárójába. Tehát, ilyen képek és információk is eljutottak a választóközönséghez, nemcsak a szakszerűen koreografált nagygyűlések és színpadias szónoklatok.

Az úgynevezett demokrácia fellegvárában tehát demokratikusan a 340 milliót számláló nép egyik elnökjelöltje ilyen volt. Már ettől a ténytől is megáll az ész. Milyen elhülyített nép az, amely pont egy ilyet talál magának?! Csoda, hogy elvesztette a választást egy ilyen nő? – kérdezhetnénk, de inkább az a kérdés lenne helyénvaló, hogy hogyan lehet, hogy Trump győzelmének a bejelentésekor milliók őrjöngtek és zokogtak a csalódottságtól? Volt aki majdnem öngyilkos is lett.  Milyen nép ez? És milyen mocskos és torz (is) tud lenni az, amit demokráciának nevezünk?

És még egy kérdés: csoda-e, hogy Trump egyik komoly ígérete, hogy lecsapolja Washington DC (politikus) mocsarát? Ha tényleg azt akarja, nagy mocsárba vágja a fejszéjét, hogy képzavarral éljünk, mert nagyon nagy, nagyon szerteágazó és itt-ott tényleg feneketlen az a mocsár. 

   Fogalmam sincs, hogy mi megy itt hirtelenjében... 2016 decembere van, és egyszer csak olvasom, hogy Obama átruccant az Antarktiszra. Ilyenkor itt tél van, ott meg nyár, de ez nem lehet oka egy ilyen kirándulásnak. Még érdekesebb, hogy ismét csak olvasom, most meg a pápa, és a görögkeleti ortodox egyház feje puszilkodott össze  (évszázadok óta először!) és együtt mentek az Antarktiszra. De nem csak ők, hanem más világformáló nagyoknak is ugyanez a fura ötlete támadt, és ráadásul egyszerre, és már repülnek le. Még Wolf Ida csúnya fiacskája, a ló arcú John Kerry is lement, mint USA külügyér. Mi történik itt? - kérdezem magamtól elképedve. Valami oka biztosan van, hogy pingvinek közé sietnek.  Azért, mert ott száz százalék biztos, hogy nincsenek lehallgató poloskák mindenütt?  Ki tudja! Annyi biztosra vehető, hogy nem az ottani nyár kedvéért, hanem... hanem, nem tudom miért. A világ legbutább dolga lenne tudakozódni, hiszen nem azért mentek egészen oda, hogy most megmondják, miért mentek oda.
Fagyos lenne a válasz.
Talán, mert nagyon meleg a helyzet?

Az amerikai politikai zűrzavarban most ez a hajánál fogva előrángatott melódia járja az úgynevezett demokraták részéről, ugyanis ki kellett találniuk valamit, ami megmagyarázza, hogy az outsider Trump miért győzött a választáson, és miért vesztett Clintonné. Mégis, felületes véleményalkotás lenne, ha valaki csupán demokrata- és republikánus pártharcot látna a jelenlegi politikai küzdelemben. Ennél sokkal személyesebb ügyről van szó. Mindketten, azaz Obama is és Clintonné is a saját életéért küzd a lehető legpiszkosabb módszerekkel is, ugyanis, ha Trump az elnök, mindketten és azonnal börtönbe kerülnek a jelenlegi politikai elittel együtt,, valószínűleg kurta vason és valószínűleg életfogytiglan. Itt ugyanis egyelőre még komolyan veszi a törvény a    hazaárulást. Márpedig mindketten bőven rászolgálnak erre a vádra, hogy járulékos ügyeket ne is említsünk, mint például privát ügyeket és az elképzelhetetlen mértékű korruptságot, ami leginkább Clintonnéra és az egész jelenlegi „elitre” jellemző. Tehát, nem pártügyekért, hanem az életükért küzdenek, és ez a veszélyesebb. Putyint okolni a demokraták vesztéségéért akkora alaptalan blöff, mintha a BREXIT-et is Putyin befolyásával indokolná meg valaki. Hangulatkeltésre jó, másra nem. Viszont, van Obama megmenekülésére három lehetőség. Az amerikai alkotmány és törvény szerint elnököt nem lehet változtatni háború esetén, tehát csak egy igazi, nyílt háborút kell provokáljon, például Oroszország ellen. A másik egy polgárháború, ami különösen a jelenlegi  helyzetben könnyen előidézhető. A harmadik pedig az elektorok áthangolása, akár megvásárlása is, ami máris folyamatban van. Ugyanis húsz elektor máris kijelentette, hogy december 18-án nem szavazza meg Trumpot az elnökségre, és ez a szám naponta nő.  Márpedig nem többségszavazat, hanem az elektorok döntése engedi, vagy nem engedi Trumpot a Fehér Házba. Itt ilyenek a törvények. Trump leszavazása egyből kizárja őt az elnöki pozicíóból, aminek akár polgárháború is lehet a következménye, azaz két oknál fogva is maradhat Obama Clintonostul és korrupt elittel együtt.

Veszedelmes időkre lehet számítani.

Trump győzelme után főleg a vesztesek kezdtek tanakodni azon, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy egészen váratlanul leszerepeltek, mintha nem számoltak volna valami ismeretlen tényezővel, ami végül győzelemre vitte Trumpot, mégpedig egy elképesztően túlerőben lévő propagandagépezet ellenére is, amilyen a Clintonné oldalán álló sajtóbirodalom.

Jellemző volt a tólerőre, hogy úgyszólván minden lap és tévécsatorna, amely számít, a demokraták oldalán állt, miközben Trumpot csupán a Fox News csatorna képviselte, igaz, hogy bámulatos erővel és intelligenciával, meg még néhány internetes hírportál, ugyanilyen hatásosan leleplező hangnemben, azaz a megszervezett, pénzelt és óriási hatókörrel rendelkező média Góliáttal szemben csak a parittyás kis Trump-média állt, és mégis sikerrel járt. Másképpen szólva, leszerepelt a kiművelt, rafinált, minden rossz politikailag „korrekt” hájjal megkent Clintonné oldalán álló propagandahálózat. A másik érdekes és tanulságos tény az volt, hogy egy senkikre se, csak saját pénzére támaszkodó vagabund volt az ellenfél, aki annyira politikailag inkorrekt fickó, hogy ma is képtelen őt kezelni a velejéig romlott washingtoni politikai gépezet, pedig volt és van ott kenőpénz, saját zsebre dolgozás, Clinton-alapítvány, Rothschild pénz, Soros pénz.

Mi volt mégis Trump győzelmének a titka?

Egyik interjújában a Fox News kemény emberének, Lou Dobbsnak egy kevésbé ismert, de annál okosabb politikus az válaszolta a kérdésre, hogy a nép animal spirit-je elégelte meg Obama és Clintonné globalista műveleteit és manővereit, ami nemzetellenes volt, sőt hazaáruló, amellett, hogy csontja velejéig korrupt. És mást akart a nép. Más vezetőket, más kormányt, más utat, mert az eddigi nem hogy sehová sem vezetett, hanem esztelen háborúkhoz, ISIS-hez, visszafizethetetlen mértékű és tovább növekedő államadóssághoz, munkanélküliséghez, erősen nehezedő megélhetéshez, és minden rosszhoz, ami a globalisták tevékenységével jár.

Érthető, hogy a nép ráharapott az új hangra, a nem korrupt, hanem kétségtelenül jobbat ígérő vagabund érvelésére. És tetszett neki az elképzelés és irány, amit Trump képviselt. A mindvégig szorosnak látszó küzdelem a végén már a bérelt és nyalis sajtó híresztelése ellenére is világossá vált a népnek, hogy  a versenyben már csak egy valaki van a placcon: Trump. Clintonné gyűlésein is kezdtek márt alig megjelenni. Trump rögtönzött gyűlésein viszont tizezrek tapsoltak, míg volt, hogy Clintonnéra csak három-négyszázan gyűltek össze. A nép, és a szavazatok alakulása világosan érzékeltette, ki lesz a következő elnök. Némelykor Trump a maga politikailag nem korrekt módján olyanokat mondott erre a jelenségre, hogy ellenzéke can fuck itself, azaz megizélheti magát.

Az animal spirit kifejezést nem érdemes szótárak segítségével lefordítani, mert többet tartalmaz a szavak alapértelménél. Magyarul leginkább népléleknek, vagy a nép ösztönének kellene lefordítani. És az az igazság, hogy noha a politikusoknak és a politológusoknak általában gőzük sincs a néplélekről, sőt a nép igazi fogalmáról sincs, szorult történelmi pillanatokban ez a rejtélyes, de tényleges valami volt a döntő már Amerikában is, másutt is, annyi, de annyiszor! Gondoljunk csak a 48-as szabadságharcra. Nagyszerű katonai vezetők zászlai alá olyan emberanyag sereglett elő voltaképpen a majdnem semmiből, amely politikailag végtelenségig tájékozatlan volt, legalábbis a jobbágysorból valók széles tömege, akiknek Jókai úgy kellett megmagyaráznia, mi az, hogy piros-fehér-zöld, vagy mi Magyarország címre. De sereglettek a fiatalok és öregek a zászló alá, mert nem csak önmagukat, hanem a magyarságot fenyegető végveszély rémisztette őket, azaz MINKET, és erre válaszolni kell.  Fegyverrel. Ez a politikailag teljesen tájékozatlan emberanyag verte aztán szét Jelasics seregét, és maga Jelasics is menekülni kényszerült, hogy lába se érte a földet. Egészen Bécsig. Ugyanez a népi ösztön tört felszínre nálunk 56-ban is, és a híressé vált Békemenet alkalmával is...

Lehet, hogy angol bikkfanyelven valaki animal spiritnek, azaz állati ösztönnek nevezi az erőt, ami most többségi szavazásban nyilvánította ki akaratát, de még ebben  az elképzelhetetlenül vegyes amerikai embertömegben is összeállt egy közös, nemzeti akarat, és csodát eredményezett.

Régi vesszőparipám a népet, vagy nemzetet, mint történelmi kategóriát nem éppen állatnak (animal) hanem ÉLŐLÉNY-nek tekinteni. Egyik könyvemben hosszasan elemzem egy tanulmányban azt a tagadhatatlan jelenséget, hogy a népnek (minden népnek)  saját tudata van, emlékezete van, öngyógyító képessége, fajfenntartó ambíciója  van, mindamellett, hogy szaporodásban látja önmagának túlélését, és még egy csomó ösztönös tulajdonságot sorolhatnánk föl, ami az élőlények alaptulajdonságaival azonos. Amikor össznépi ellenállást látunk a pénzzel, trükkökkel és gőzerővel küzdő háttérhatalom globalizálási akarata ellen, a nép, az önmegvalósításáért harcoló nép ösztönös ellenállása válik világossá. Amerikában is és Európa sok népénél is. Európa népei nem Brüsszelt akarják fővárosuknak, hanem a sajátjukat. Amerika népe sem egy globális kormány főparancsnokságát akarja maga fölött tudni, hanem  a sajátját. Ilyen egyszerű ez. Amerika is önmagát akarja megvalósítani. Tehát itt is a  nép ösztönös önmegvalósító szándéka ütközik a globalizációs hatalommal. Egyelőre sikeresen. Ebben az ütközésben a természetes ütközik a mesterségessel, azaz a természetes népi szándék a kreált világkormányos képződménnyel.

Történelmi kaliberű ez az ütközés. A mesékben mindig az igaz (a természetes) győz a hamisság ellen, de van olyan csoda, hogy a politikában is. Mindezt meglátjuk majd. Esetleg hamarosan.  Ekkora és ilyen természetű ütközés könnyen vezethet polgárháborúra.

Jelenleg a „Ismét naggyá tesszük Amerikát” szólam, valamint a másik: a „Lecsapolom Washington DC politikus mocsarát” a nép zömének vágyát testesíti meg. Miközben a félig-meddig (nem tudni miért) megkegyelmezett Clintonné tovább fondorlatoskodik. Most éppen újraszámoltatja néhány fontos állam szavazatait, ahol az illegális bevándorlók és a leszavaztatott halottak tömegének voksai sem hoztak neki előnyt.

Piszkos és nagyon zavaros idők elé néz Amerika annyi biztos.

Milyen a hurrikán? Először is, magyarul ez orkán lenne, csak az angol mond mindent másként. Florida ebben a tekintetben nagyon kockázatos hely. Gyakran bekövetkezik ez a pusztító forgószél itt, de csak nyáron, mert fölhevült tenger hatására születnek meg a halálos szélviharok. Most kánikula volt egész nyáron, de valahogyan mégis késett az első hurrikán létrejötte októberig. Isten se tud eligazodni manapság az időjáráson.

A szenzációhajhászó Amerikában persze rögtön beindul ilyenkor a rémisztőgépezet is; nem csak a lapok és a tévé riogatja a nagyközönséget, hanem még a meteorológusok is150 mérföld  per órás szélsebességről beszéltek, amit meg kell szorozzunk 1.6-tal, hogy megkapjuk kilométerben. Ehhez még hozzátették azt is, hogy 17 méteres hullámok mossák majd le a keleti partot a térképről.

A parti kisvárosban, ahol élek, azonnal elrendelték a kötelező evakuálást. Menni kellett a félsziget belsejébe, valahová, ahol biztonságosabb. Nejemmel mi maradtunk, mert maradni is lehet, csak éppen nincs ilyenkor semmiféle szolgáltatás, se mentő, se tűzoltó, se semmi.

Volt már ilyenben részünk. A tengerre néző széles ablaksorra most is fölszereltem a páncél-pajzsot és ez segített is. Túléltük. De kétségtelenül kockázatos vállalkozás volt ez, hiszen tárva-nyitva állunk szélnek, óceánnak, ami nem viccel.

Ha telibe kapja az ember a hurrikánt, akkor is szétrobban a háza, ha vasbetonból is van, de a sok kilométeres forgószél széle is széttép amit szét lehet tépni. Ilyenkor szoktak züm-züm röpködni tréfás háztetők. Most is „csak” a széle kapott el bennünket, és négy-öt óra alatt úgy nézett ki a városkánk, ahogy bombatámadás után lenne szokásos. Háztetők repültek az égbe, kerítések, fák  süvítettek el fölöttünk; az utcákon letépett kábelek mindenütt... némelyik szorgalmasan szikrázott egy darabig, némelyikük nem. Ilyenkor aztán nem is kellene központilag kikapcsolni az áramszolgáltatást, mert magától szűnik meg, amitől a telefon is rögtön süket lesz, sőt a mobilok is bedöglenek, hiszen a továbbító hálózat tornyait is megtépázza a vihar. Az pedig, hogy meddig tart a villanynélküliség, két napig? Két hétig? Ez csak utólag szokott kiderülni. 

Nem volt egészen 150 mérföldes a szél, de elég volt ahhoz, hogy ki ne dugja az ember az orrát a házból, ha egy kicsit tovább akar még élni. Csak csücsül a sötét és fülledt házban, elemlámpák és gyertyák fényénél, légkondi nélkül (ami Floridában alapszükséglet) és döglött villanytűzhely, valamint a gondosan feltöltött hűtőszekrény mellett, amiben minden megromlik, ha napokig nincs villany.

Három napig tartott most, mire elviselhetőre higgadt a mennyei őrület, és kimerészkedhetett az ember a károkat nagyjából fölmérni.

Örömmel láttam, hogy a háznak nem esett baja, ami csoda, csak éppen a 2-3 emelet magasra nőtt gyönyörű fenyőfáim törtek ketté, feküdtek le a földre, vagy akadtak fenn pálmafák lombjában. Vághatok ki hatot.

Az egész csak szerencse dolga ha ennyivel megússza az ember. Elővigyázatos lehetsz, okos nem.

Az amerikaiak viselkedése viszont kellemesen lepett meg, bár voltak tapasztaltam máskor is az egykori pionér évekből szinte génjeikbe ivódott magatartásuktól. Barátságos emberek, de a szomszédnak többnyire csak a keresztnevét tudják; érintkezésük szívélyes, de felszínes, bár  majdnem mindenki köszön a városkánkban az utcán, a félig-meddig ismerteknek is, mint régen faluhelyen volt szokásos, viszont, ha valaki bajban van, akkor egyből odarohannak hozzá a voltaképpen ismeretlenek, és mindenki mindenkinek segít. Így van ez kicsiben is és  nagyban is. Szervezhetőek az amerikaiak és önként szerveződőek.

Az evakuálás is rendezetten történt, milliók vonultak a partról belterületre, rögtönzött menhelyek álltak rendelkezésre, hiszen minden hotel, motel dugig volt már, és volt ellátás, segély, orvos és rendfenntartás.

Városkánkat négysávos híd köti a belterülethez. Rögtön megjelent a hídon a rendőrség, a Nemzeti Gárda is, (géppisztolyosan), és csak igazoltatás után távozhatott az ember, visszatérni ugyancsak bizonyítani kellett, hogy nem belopakodó tolvaj vagy, hanem helyi lakos. Rendőrkocsik cirkáltak egész idő alatt a városkában, felmérték a veszélyes helyeket, például a leszakadt vezetékek helyét,  és még el sem csitult a fergeteg, amikor villany-és kábelszerelők dolgoztak már mindenütt.

Ugyanígy, már csöndesedés napján, amikor kezdtek az emberek visszaszállingózni,  megjelentek a segélyszervezetek, köztük az Üdvhadsereg is és meleg ételt, hideg italt, cukorkákat és aprósüteményeket osztottak annak, akinek kellett. Persze, ingyen. Több helyütt például ingyen osztogattak zseblámpaelemeket is, tudván, hogy az áramszünet nagyjából mindenkinek kimerítette már az elemeit. Én is kaptam. Mert kellett.

Márai, aki maga is élt egy ideig New Yorkban, (aminek szerinte nagyon találóan mosókonyha éghajlata van, akár Floridának), megjegyezte, hogy itt Amerikában annyira szégyenletes dolog nem csinálni pénzt, hogy ha nincs pénzed, akkor adnak neked.  Van ebben valami ami a különféle segélyezési programokat illeti. De nem tudott arról, hogy kiürített városrészekben irgalmatlanul vigyáz a rendőrség az otthagyott házadra, és ha éhes vagy, enni kapsz. Főttet, meleget. Ha szomjas vagy, vizet kapsz, ha pedig lemerültek az elemeid, kapsz újakat, hogy kitarts amíg  megjön az áramszolgáltatás.

Nem békés időkben, hanem bajban ismeri meg az ember az amerikait igazán, a mély barátságokhoz nem szokott, felszínes ismerőst és ismeretlent, a keményen magának kaparót, de akiről kiderül, hogy lényegében arany szíve van.